November 7-e van. Jelentős évforduló. Nem, nem arra a november 7-ére gondolok, amit évtizedekig kötelezően ünnepeltek e hazában. Hanem arra, hogy ma három éve, 2008 november 7-én hozta meg azt a határozatát a PSZÁF, amivel – mellesleg jogszabályt sértve - felfüggesztette az ingatlanalapok forgalmazását és ezzel megindította az újabb kori magyar tőkepiac legnagyobb botrányát. Mintha sok évtizede lett volna, annyi minden történt azóta és ebben az ügyben mégsem történt semmi érdemleges. A perek ólomlábakon folydogálnak, több éve még mindig első fokon és egyre kevesebben bíznak azok sikerében. Viszont ennyi idő távlatából nézve érdekes összehasonlításokra nyílik mód arról, érdemes-e ebben az országban megtakarítani, előrelátó, gondos módon tervezni a családi költségvetést, vagy kifizetődőbb a felelőtlen eladósodás a „majd csak lesz valahogy” jelszavával. Tudom, hogy amit írni fogok, az ma nem a „mainstream” és feltehetően sokak ellenszenvével találkozik. Éppen ezért tartom szükségesnek, hogy valaki kimondja azt, amit sokan gondolnak, de azért nem lépnek vele a nyilvánosság elé, mert ezek a gondolatok eltérnek a ma diktált uralkodó nézetektől.
Az ingatlanalapos botrányra az érintett kárvallottakon kívül ma már senki sem emlékszik. Mostanában a hírek a devizahitelesek megmentéséről szólnak. A kormányzat egyre újabb, időnként elképesztő jogszabályokkal siet a devizahitelesek segítségére, több százmilliárdos veszteségbe taszítva a gonosz bankokat. A félreértéseket elkerülendő: nem a bankokat sajnálom, sőt. Csak az jutott eszembe, hogy ha a kormányzat tizedennyi megértéssel képviselte volna a károsult ingatlanalapos befektetők érdekeit, akkor talán el lehetne mondani, hogy ebben az országban egyenlő mértékkel mérnek. Ezzel szemben mostanában egyáltalán nem ildomos még csak felfedni sem, hogy valakinek uram bocsá’ nem hiteltartozása, hanem megtakarítása van. A mindennapi politika (bármelyik oldala) által sugalmazott szemlélet szerint az utóbbi maradjon csöndben és örüljön annak, hogy még nem az egész megtakarítását vesztette el a válság „begyűrűzése” miatt, hanem még maradt valamennyije. A félreértések és vádak elkerülése érdekében sietek leszögezni, hogy a kisbefektetők megtakarításaira gondolok, akik többnyire egy élet munkája során kuporgatták össze vagyonukat, nem pedig azokra a milliárdosokra, akik már régen gondoskodtak arról, hogy vagyonuk döntő része ne határainkon belül várja a szebb napokat. Ezzel szemben a devizahiteleseket azért kell megmenteni, mert őket csúnyán megtévesztették, amikor nem tárták fel előttük a devizában való eladósodás kockázatait, azt tudniillik, hogy Magyarországon Forint a hivatalos fizetőeszköz, és ha valaki más devizában végez bármilyen tranzakciót – mondjuk vesz fel hitelt -, akkor számolnia kell az árfolyam megváltozásának kockázatával. De lássuk a tényeket:
Az elérhető adatok szerint Magyarországon mintegy 400ezer családnak, azaz kb. egymillió embernek van devizában nyilvántartott hiteltartozása. Ez elborzasztó szám! Ebben természetesen azok a hitelek is szerepelnek, amelyek ugyan ingatlan-alapúak, merthogy a hitel fedezete az adós ingatlana, de felhasználásuk célja nem ingatlanvásárlás, hanem pl. gépkocsi, értékes iparcikk vagy éppen vállalkozás indítása. Ugyanezen adatok szerint egyre csökken azok száma, akiknek megtakarításuk van, és néhány év alatt ez 52 %-ról a népesség alig több, mint harmadára, azaz több, mint hárommillióra csökkent. Ez elég baj, de azért rá kell mutatnom, hogy – szerencsére – még mindig a megtakarítók vannak többségben.
Számos devizahitel-szerződést láttam már. Ezek között egy olyan sem volt, amely ne tartalmazta volna kristálytisztán a devizaárfolyam változásából származó kockázatot. Ezek a szerződések ugyan egyáltalán nem tekinthetők népszerű, könnyen emészthető olvasmánynak, de ritka az olyan, amelyiknek a terjedelme több tíz sűrű oldalnál. Ezzel szemben a botrányt megelőzően a bankok által úton-útfélen ajánlott ingatlanalapok prospektusaiban szó sem volt arról, hogy azok visszaváltási ideje rossz esetben a jellemző egy nap helyett 90 munkanap is lehet és a jellemző jelszó az volt, hogy ezek „a bankbetétekkel azonos biztonságúak, de annál magasabb hozamúak”. A most folyó perekben – félő, hogy sikerrel – az alapkezelők arra hivatkoznak, hogy az alapok kezelési szabályzataiban szerepeltek a visszaváltással kapcsolatos kockázatok. Több ilyen szabályzatot láttam, de ezek egyike sem volt száz oldalnál kisebb terjedelmű (pl. a Raiffeisen Ingatlanalapé 127 oldal volt). Ezekben kellett volna a gyanútlan befektetőknek fellelni a kockázatra utaló általában nem több mint két mondatot – már ha egyáltalán tudták volna, hogy mi fán terem a kezelési szabályzat és valaha is láttak volna ilyet. És mégis: a befektetők a kormányzat és a PSZÁF szerint „jogszerűen” elvesztették vagyonuk 20-35 százalékát, viszont a devizahiteleseket meg kell menteni, mert hiába voltak egyértelműek a szerződések, őket „félrevezették”.A neves közgazdász, Róna Péter szerint a devizahitel „hibás termék”, amiért a hitelező helytállni tartozik. Az ingatlanalap nem hibás termék??
A devizahitelek terheinek példátlan növekedését a Forint hatalmas árfolyamvesztesége okozta, amelyet a 2008-ban kezdődött válsággal indokolnak – amúgy többnyire helytállóan. Az ingatlanalapok óriási árfolyamveszteségeit maguk az alapkezelők is ugyanezzel a válsággal indokolták. Akkor hogy is van ez? Vannak, akiket a válság következményeiért kormányzati segítséggel kárpótolni kell, és vannak, akik örüljenek, hogy nem buktak még többet?
Visszatérő probléma a magyar lakosság alacsony pénzügyi kultúrája, az ilyen ügyekben megnyilvánuló tudatlansága (bizony igaz!). Akik rendelkeztek ilyen tudással, felmérték az árfolyamkockázatot és biztonságra törekedve Forintban adósodtak el. Akik nem rendelkeztek ilyennel, csak azt nézték, melyik a pillanatnyilag olcsóbb hitel és devizában adósodtak el. A forinthitelesek most foghatják a fejüket. Pénzügyi kultúra ide vagy oda, őket senki nem menti meg!
A devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatban a PSZÁF megtáltosodott! Alig jelent meg egy-egy bank tájékozatója, a PSZÁF már aznap ellenőrzött, határozatot hozott és kíméletlenül büntetett. Ez ugyanaz a PSZÁF, amelyik az ingatlanalapokkal kapcsolatos panaszbeadványokra jó esetben három hónap alatt válaszolt, de abban sem volt köszönet. Ugyanis az „ügyintézés” akkor úgy történt, hogy a Felügyelet a panaszt elküldte a panaszolt banknak, amelyik válaszolt, majd ezt a választ a Felügyelet elküldte a panaszosnak. Akkor érdekes módon a PSZÁF-nak nem volt saját álláspontja, büntetésről nem is beszélve!
Nem szeretnék félreértést. Nem az zavar, hogy a devizahiteleseket igyekeznek kimenteni a nem ritkán kilátástalan helyzetekből, sőt, nagyon is egyetértek az ilyen törekvésekkel. Csupán arra szerettem volna rámutatni ezen az évfordulón, hogy a jogalkotóknak és a hatóságoknak nem ártana egyenlő mércével mérni. Ez most nincs így, a megtakarítással rendelkezőknek hallgass! a nevük. Legfeljebb azon töprenghetnek el, érdemes-e megtakarításaikat egy olyan országban tartani, ahol a hatalom nem ugyanúgy védi őket, mint a hitelfelvevőket.
