HTML

Igazságkereső

Egy kifejezetten hiteles, tárgyszerű és mértéktartó blogot szeretnék indítani, ami a jelen és a múlt nagy gazemberségeivel, mutyizásaival foglalkozik. Nevének megfelelően csak igaz tényeket állítok, főként a gazdaság területéről.

Friss topikok

  • MEGATrader I www.forexkezeltszamlak.blog.hu: Tetszik a bejegyzés! (2012.12.05. 14:16) Egy évfordulóra
  • mzperx7: Jo Napot a közigazgatási eljárásban okozott kár miatti perrel kapcsolatban : mi volt ennek, ezekn... (2012.01.05. 19:10) Csalhatatlanok társulata
  • nyugdijas64: @arvuckel: Az elmélettel nagy vonalakban én is egyetértek azzal az eltéréssel, hogy a T+90 napot n... (2010.05.22. 07:14) Egy törvényalkotás története "Jogállamból"
  • igazatnekeress: Kedves Miklós! Régebben volt egy amcsi filmsorozat, a narrátor kezdéskor mindig bemondta, hogy: "A... (2010.05.20. 15:25) Az Alkotmánybíróság elutasította
  • nyugdijas64: @Béla b: Hát ami az ombudsmant illeti, az csak az igazi sóhivatal, rajta régen túl vagyunk (de ő l... (2009.09.23. 18:32) A sóhivatalok országa

Linkblog

Egy évfordulóra

2011.11.07. 18:44 nyugdijas64

 

November 7-e van. Jelentős évforduló. Nem, nem arra a november 7-ére gondolok, amit évtizedekig kötelezően ünnepeltek e hazában. Hanem arra, hogy ma három éve, 2008 november 7-én hozta meg azt a határozatát a PSZÁF, amivel – mellesleg jogszabályt sértve - felfüggesztette az ingatlanalapok forgalmazását és ezzel megindította az újabb kori magyar tőkepiac legnagyobb botrányát. Mintha sok évtizede lett volna, annyi minden történt azóta és ebben az ügyben mégsem történt semmi érdemleges. A perek ólomlábakon folydogálnak, több éve még mindig első fokon és egyre kevesebben bíznak azok sikerében. Viszont ennyi idő távlatából nézve érdekes összehasonlításokra nyílik mód arról, érdemes-e ebben az országban megtakarítani, előrelátó, gondos módon tervezni a családi költségvetést, vagy kifizetődőbb a felelőtlen eladósodás a „majd csak lesz valahogy” jelszavával. Tudom, hogy amit írni fogok, az ma nem a  „mainstream” és feltehetően sokak ellenszenvével találkozik. Éppen ezért tartom szükségesnek, hogy valaki kimondja azt, amit sokan gondolnak, de azért nem lépnek vele a nyilvánosság elé, mert ezek a gondolatok eltérnek a ma diktált uralkodó nézetektől.
 
Az ingatlanalapos botrányra az érintett kárvallottakon kívül ma már senki sem emlékszik. Mostanában a hírek a devizahitelesek megmentéséről szólnak. A kormányzat egyre újabb, időnként elképesztő jogszabályokkal siet a devizahitelesek segítségére, több százmilliárdos veszteségbe taszítva a gonosz bankokat. A félreértéseket elkerülendő: nem a bankokat sajnálom, sőt. Csak az jutott eszembe, hogy ha a kormányzat tizedennyi megértéssel képviselte volna a károsult ingatlanalapos befektetők érdekeit, akkor talán el lehetne mondani, hogy ebben az országban egyenlő mértékkel mérnek. Ezzel szemben mostanában  egyáltalán nem ildomos még csak felfedni sem, hogy valakinek uram bocsá’ nem hiteltartozása, hanem megtakarítása van. A mindennapi politika (bármelyik oldala) által sugalmazott szemlélet szerint az utóbbi maradjon csöndben és örüljön annak, hogy még nem az egész megtakarítását vesztette el a válság „begyűrűzése” miatt, hanem még maradt valamennyije. A félreértések és vádak elkerülése érdekében sietek leszögezni, hogy a kisbefektetők megtakarításaira gondolok, akik többnyire egy élet munkája során kuporgatták össze vagyonukat, nem pedig azokra a milliárdosokra, akik már régen gondoskodtak arról, hogy vagyonuk döntő része ne határainkon belül várja a szebb napokat. Ezzel szemben a devizahiteleseket azért kell megmenteni, mert őket csúnyán megtévesztették, amikor nem tárták fel előttük a devizában való eladósodás kockázatait, azt tudniillik, hogy Magyarországon Forint a hivatalos fizetőeszköz, és ha valaki más devizában végez bármilyen tranzakciót – mondjuk vesz fel hitelt -, akkor számolnia kell az árfolyam megváltozásának kockázatával. De lássuk a tényeket:
 
Az elérhető adatok szerint Magyarországon mintegy 400ezer családnak, azaz kb. egymillió embernek van devizában nyilvántartott hiteltartozása. Ez elborzasztó szám! Ebben természetesen azok a hitelek is szerepelnek, amelyek ugyan ingatlan-alapúak, merthogy a hitel fedezete az adós ingatlana, de felhasználásuk célja nem ingatlanvásárlás, hanem pl. gépkocsi, értékes iparcikk vagy éppen vállalkozás indítása. Ugyanezen adatok szerint egyre csökken azok száma, akiknek megtakarításuk van, és néhány év alatt ez 52 %-ról a népesség alig több, mint harmadára, azaz több, mint hárommillióra csökkent. Ez elég baj, de azért rá kell mutatnom, hogy – szerencsére – még mindig a megtakarítók vannak többségben.
 
Számos devizahitel-szerződést láttam már. Ezek között egy olyan sem volt, amely ne tartalmazta volna kristálytisztán a devizaárfolyam változásából származó kockázatot. Ezek a szerződések ugyan egyáltalán nem tekinthetők népszerű, könnyen emészthető olvasmánynak, de ritka az olyan, amelyiknek a terjedelme több tíz sűrű oldalnál. Ezzel szemben a botrányt megelőzően a bankok által úton-útfélen ajánlott ingatlanalapok prospektusaiban szó sem volt arról, hogy azok visszaváltási ideje rossz esetben a jellemző egy nap helyett 90 munkanap is lehet és a jellemző jelszó az volt, hogy ezek „a bankbetétekkel azonos biztonságúak, de annál magasabb hozamúak”. A most folyó perekben – félő, hogy sikerrel – az alapkezelők arra hivatkoznak, hogy az alapok kezelési szabályzataiban szerepeltek a visszaváltással kapcsolatos kockázatok. Több ilyen szabályzatot láttam, de ezek egyike sem volt száz oldalnál kisebb terjedelmű (pl. a Raiffeisen Ingatlanalapé 127 oldal volt). Ezekben kellett volna a gyanútlan befektetőknek fellelni a kockázatra utaló általában nem több mint két mondatot – már ha egyáltalán tudták volna, hogy mi fán terem a kezelési szabályzat és valaha is láttak volna ilyet. És mégis: a befektetők a kormányzat és a PSZÁF szerint „jogszerűen” elvesztették vagyonuk 20-35 százalékát, viszont a devizahiteleseket meg kell menteni, mert hiába voltak egyértelműek a szerződések, őket „félrevezették”.A neves közgazdász, Róna Péter szerint a devizahitel „hibás termék”, amiért a hitelező helytállni tartozik. Az ingatlanalap nem hibás termék??
 
A devizahitelek terheinek példátlan növekedését a Forint hatalmas árfolyamvesztesége okozta, amelyet a 2008-ban kezdődött válsággal indokolnak – amúgy többnyire helytállóan. Az ingatlanalapok óriási árfolyamveszteségeit maguk az alapkezelők is ugyanezzel a válsággal indokolták. Akkor hogy is van ez? Vannak, akiket a válság következményeiért kormányzati segítséggel kárpótolni kell, és vannak, akik örüljenek, hogy nem buktak még többet?
 
Visszatérő probléma a magyar lakosság alacsony pénzügyi kultúrája, az ilyen ügyekben megnyilvánuló tudatlansága (bizony igaz!). Akik rendelkeztek ilyen tudással, felmérték az árfolyamkockázatot és biztonságra törekedve Forintban adósodtak el. Akik nem rendelkeztek ilyennel, csak azt nézték, melyik a pillanatnyilag olcsóbb hitel és devizában adósodtak el. A forinthitelesek most foghatják a fejüket. Pénzügyi kultúra ide vagy oda, őket senki nem menti meg!
 
A devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatban a PSZÁF megtáltosodott! Alig jelent meg egy-egy bank tájékozatója, a PSZÁF már aznap ellenőrzött, határozatot hozott és kíméletlenül büntetett. Ez ugyanaz a PSZÁF, amelyik az ingatlanalapokkal kapcsolatos panaszbeadványokra jó esetben három hónap alatt válaszolt, de abban sem volt köszönet. Ugyanis az „ügyintézés” akkor úgy történt, hogy a Felügyelet a panaszt elküldte a panaszolt banknak, amelyik válaszolt, majd ezt a választ a Felügyelet elküldte a panaszosnak. Akkor érdekes módon a PSZÁF-nak nem volt saját álláspontja, büntetésről nem is beszélve!
 
Nem szeretnék félreértést. Nem az zavar, hogy a devizahiteleseket igyekeznek kimenteni a nem ritkán kilátástalan helyzetekből, sőt, nagyon is egyetértek az ilyen törekvésekkel. Csupán arra szerettem volna rámutatni ezen az évfordulón, hogy a jogalkotóknak és a hatóságoknak nem ártana egyenlő mércével mérni. Ez most nincs így, a megtakarítással rendelkezőknek hallgass! a nevük. Legfeljebb azon töprenghetnek el, érdemes-e megtakarításaikat egy olyan országban tartani, ahol a hatalom nem ugyanúgy védi őket, mint a hitelfelvevőket.

1 komment · 1 trackback

Címkék: devizahitel pszáf ingatlanalapok

Csalhatatlanok társulata

2011.04.28. 13:37 nyugdijas64

 

Nem, nem írtam el a cím kezdőbetűjét, ugyanis nem azokról a művészekről írok, akiknek méltán őrzi lábnyomát a Nagymező utcai aszfalt. Hanem arról, hogy törvényalkotásunk még mindig tud meglepetést okozni nekem (is) a jogállam lebontásához vezető úton. Legújabb vívmányként ugyanis létrehoztak egy (szerencsére tényleg csak ezt az egy) olyan országos hatáskörű közigazgatási szervezetet, amelynek az esetleges jogszabálysértő döntése ellen az érintettek egyáltalán semmilyen jogorvoslati lehetőséggel nem élhetnek, azaz e szervezetnek megelőlegezték a CSALHATATLANSÁG nimbuszát. Ez a szervezet nem más, mint az ezen a blogon is „közkedvelt” Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Erről én is csak elkésve, egy kedves és tájékozott ismerőstől értesültem.
 
Az Országgyűlés ugyanis 2010. december 13-án szavazta meg a 2010. évi CLVIII. törvényt (Psztv.) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről, az azonos tárgyú 2007. évi szabályozás hatályon kívül helyezésével. E blog olvasói tudják, hogy a PSZÁF-fal szembeni bármiféle sikeres jogorvoslat eddig is csodaszámba ment. Az új törvény azonban ennek még az elvi lehetőségét is kizárja. Az új Psztv. 46. § (3) ugyanis így szól:
 
„A Felügyelettel szemben - hatósági jogkörben hozott döntése miatt – kártérítési igény akkor érvényesíthető, ha a Felügyelet határozata vagy mulasztása jogszabálysértő és a bekövetkezett kárt közvetlenül ez idézte elő, és a sérelmet okozó felügyeleti döntés kapcsán megindított közigazgatási perben hozott – a Felügyeletet marasztaló – ítélet jogerőre emelkedett.”
 
A fenti rendelkezés első része megegyezik a korábbi törvény szerintivel (amúgy ez is példátlanul szűkíti a PSZÁF felelősségét). A második, kiemelt rész viszont új találmány! Nézzük együtt a kettőt! Egy közigazgatási szerv törvénysértő határozata ellen kétféle jogorvoslat létezhet: Az egyik a közigazgatási, a másik a polgári per. Az előbbi célja pusztán az, hogy a bíróság állapítsa meg a jogszabálysértést. Az utóbbi célja az lehet, hogy a bíróság kártérítésre kötelezze a jogszabálysértő határozatot hozó szervet, ha bizonyítottnak látja azt, hogy a felperesnek kára keletkezett és ez a kár a jogszabálysértő határozat következménye. E blog számos bejegyzése foglalkozott már az ingatlanalapok törvénysértő felfüggesztése kapcsán a PSZÁF ellen indított perekkel. Ezekben részletesen leírtam, hogy a közigazgatási perekben eljáró összes bíróság arra az álláspontra helyezkedett, (szerintem hibásan), hogy egy befektető akkor sem indíthat közigazgatási pert a PSZÁF határozata ellen, ha igazolja érdekeltségét, azaz azt, hogy érintett a határozat által elrendelt korlátozások által. A bíróságok szerint ugyanis a befektető nem ügyfél a PSZÁF eljárásában, mert a határozatot nem neki, hanem a vele szerződéses kapcsolatban álló pénzügyi szolgáltatónak címezték. Ezért a befektető nem rendelkezik „kereshetőségi joggal”, ennek hiányában pedig a sérelmezett határozatot a bíróságok nem is vizsgálták. Azokra a felperesi felvetésekre, amelyek az Alkotmányban rögzített jogorvoslati jog sérelmére irányultak, a válasz az volt, hogy nincs szó ilyenről, mert a befektetők nincsenek elzárva attól, hogy ezt az alkotmányos alapjogot polgári (kártérítési) perben gyakorolják. Az olvasók értesülhettek az ennek alapján indított kártérítési per kimeneteléről: a PSZÁF itt is megúszta határozatának bírói vizsgálatát arra hivatkozással, hogy a felperes károsodását nem közvetlenül a határozat okozta (hanem a határozata által arra kötelezett pénzügyi szolgáltatók intézkedései).
 
Hát a fentiek az új törvény ez év január 1-jei hatályba lépése óta nem történhettek volna meg! Amint az idézetből látható, a PSZÁF ellen most már csak az támaszthat kárigényt, aki nem csak azt igazolja, hogy kárát közvetlenül a PSZÁF jogszabálysértése okozta, hanem ezt megelőzően közigazgatási per felpereseként jogerős (!) ítélettel rendelkezik a jogszabálysértés megállapításáról. Tudják: olyan ítélettel, amely kizárható, mert – ahogy az előzőkből is kitűnik – közigazgatási perben nem lehet ügyfél. Azaz ha például a botrányos ingatlanalapos ügy nem 2008-ban, hanem 2011-ben történt volna, a pórul járt befektetők már polgári pert sem indíthattak volna a PSZÁF ellen. Az előző okfejtésből mindenki számára világos, hogy a pénzügyi-befektetési, stb. vállalkozások ügyfelei (pl. befektetők, hitelfelvevők) számára egyáltalán nincs már olyan lehetőség, amely jogorvoslatot biztosíthatna számukra a PSZÁF esetleges jogszabálysértésével szemben! Azaz a PSZÁF csalhatatlansága törvénybe iktattatott!
 
Az előzők tükrében talán nem haszontalan egy gondolatkísérlet: ha pl. a PSZÁF a jövőben – bármiféle jogszabályi felhatalmazás hiányában – arra kötelezné a bankokat, hogy az ott elhelyezett betétek felét fizessék be az államadósság-csökkentő alapba, a betétesek számára egyáltalán semmilyen lehetőség nem lenne ennek megakadályozására – merthogy ők nem ügyfelek, csak a bankok…
 
Hát ennyit jogállamunk újabb vívmányáról (most mellőzöm, mert már többször megtettem, hogy szó szerint idézzem az Alkotmánynak és az Európai Emberi Jogi Egyezménynek a hatékony jogorvoslat jogára vonatkozó előírásait).

1 komment

Címkék: pszáf jogorvoslat csalhatatlanság psztv

Igazam lett, de nem örülök...

2011.03.24. 18:58 nyugdijas64

 

Igazából az itt következőket még március 11-én, azaz az új Alkotmány normaszövegének nyilvánosságra kerülésekor írtam. Azonban az írást felajánlottam közlésre a Népszabadságnak azzal, hogy ha nem érdekli őket, szíveskedjenek mielőbb szólni. Nagy N. Péter rovatvezető hamarosan válaszolt is és jelezte, hogy az írás pár napon belül megjelenik. Azóta sok nap telt el és az ebben az írásban is taglaltakat boncolgató számos más írás is megjelent a lapban. Úgyhogy már nem sok reményt látok arra, hogy ott megjelenjen, mert lassan elcsépeltté válik a mondanivalója. Bizonyára más, nagyobb nevek beelőztek… Ezért már nem tartom magam ahhoz az íratlan szabályhoz, hogy nem hozom nyilvánosságra a másnak elígért gondolataimat.
 
Nem számítom magam az Alkotmánybíróság feltétlen hívének – és erről szerintem ennek a blognak jó néhány korábbi bejegyzése is tanúskodik. Azonban az egyetlen megkérdőjelezhetetlen tudású és független intézménynek tekintettem, ahol az elfuserált, torz jogszabályok ellen orvoslásra lehetett találni. Jómagam vegyes mérleggel dicsekedhetek: az AB létrejötte óta hat utólagos normakontrollra irányuló beadványt intéztem az AB-hoz, amelyek közül háromnak helyt adtak, hármat el- vagy visszautasítottak. (A helyt adó határozatok mindegyike Sólyom László elnökségi idejéhez kötődik.)
 
A február 14-i bejegyzésemben („Az új alkotmány elé”) már leírtam, hogy az akkor még csak koncepció szintjén ismert alkotmányozás egyik célja az Alkotmánybíróságnak (AB), mint – szerintem legalábbis – a jogállamiság talán utolsó őrének végleges kiiktatása, parkoló-pályára küldése lesz. Sajnos a normaszöveg ismeretében azt kell mondanom, hogy igazam lett, aminek egyáltalán nem örülök. A most megismert Alkotmány-tervezet erre vonatkozó passzusaiból világosan kitűnnek az ezt célzó elemek:
 
·        Hiába nyilatkozták a Fidesznek a folyamatban kulcsszerepet játszó emberei (köztük is legtöbbször Gulyás Gergely), hogy az AB visszakapja a tavaly ősszel megnyirbált hatásköreit, erről szó sincs. A normaszövegben szó szerint bennmaradtak azok a korlátozások, amiket a tavalyi alkotmánymódosítás iktatott be, és amelyek gyakorlatilag kizárják azt, hogy az AB a költségvetésre kihatással lévő bármely gazdasági tárgyú jogszabályt vizsgálat tárgyává tegye. Vagyis továbbra sem vizsgálhatja az AB ezeket a jogszabályokat például olyan szempontból, sértik-e a tulajdon védelméhez fűződő alkotmányos jogokat. Ez annak a tükrében különösen riasztó, hogy bízvást állítható: az AB-hoz intézett, utólagos normakontrollra irányuló beadványok nagy többsége a gazdasági tárgyú jogszabályokra vonatkozott (ha a más szintet képviselő önkormányzati rendeleteket nem számítjuk).
·        Ennél is lényegesebb, hogy az AB-hoz fordulás jogát a tervezet csak az államszervezet szereplőinek (országgyűlési képviselők, köztársasági elnök, kormány, bíróságok) kiváltságául teszi lehetővé, az utólagos normakontrollt pedig ezek közül is lényegében csak a bíróságok és az országgyűlési képviselők legalább egynegyede számára (annak lehetősége, hogy a Kormány utólagos normakontrollt kezdeményezne, szerintem a nullával egyenlő és életszerűtlen). Ebben a tekintetben a normaszöveg még az előzetesen kommunikáltnál is hátrább lép. Korábban számos „alkotmányozó” azt állította, hogy az utólagos normakontrollt csak annyiban szűkítik, hogy ilyen tárgyú indítvánnyal csak az fordulhasson az AB-hoz, aki indokolja, hogy a jogszabály vélelmezett alkotmányellenessége milyen módon sérti az érdekeit. Ehhez képest a tervezet a természetes személyek, civil szervezetek számára semmilyen – korábban őket megillető – lehetőséget nem tartalmaz . A tervezetben szereplő alkotmányjogi panasz intézménye korántsem helyettesíti a normakontrollra irányuló közvetlen indítványt, mert az előbbi feltétele – Gulyás Gergely legutóbbi nyilatkozata szerint – a jogerős bírói ítélet lenne, tehát egy fajta olyan rendkívüli perorvoslat lenne, ami nem bír halasztó hatállyal a végrehajtásra. Az sem hihető, hogy ezt a kalodát az AB-ra vonatkozó sarkalatos törvény nyitja majd meg, merthogy az kizárólag az AB „hatáskörének, szervezetének, működésének” részletszabályait fogja tartalmazni – azaz az illetékességi szabályokat nem!
 
A fentiekből csak az következik, hogy az alkotmányozók – már eddig is sejthető – szándéka szerint az AB-t egyfajta „biodíszlet-szerepre” kívánják kárhoztatni, amelynek fő feladata az előzetes véleményezés, azaz a törvényhozó hatalom legitimálása, felelősségének megosztása.
 
A tervezetből az is világossá vált, hogy a közelmúlt „intézmény-foglalásai” korántsem ad hoc jellegűek voltak, hanem egy jól átgondolt folyamat építőkövei. A Költségvetési Tanács (KT) elfoglalásának célja számomra most vált világossá. Ugyanis az új Alkotmány-tervezet szerint a köztársasági elnök a KT asszisztenciájával szélnek eresztheti az Országgyűlést akkor, ha az előbbi megmakacsolja magát és nem adja hozzájárulását a költségvetés tervezetéhez azért, mert az ő számításaik szerint a tervezett költségvetés túllépi az Alkotmányban foglalt adósságküszöböt. Ehhez pedig elég lehet azt állítani, hogy a költségvetés tervezetének kidolgozása során például rosszul becsülték meg a gazdasági növekedést. Ezt az a KT teheti, amelynek már nincs szakmai apparátusa, viszont egyértelműen politikai kinevezettek alkotják, ahol már most is a kormányzó párt emberei vannak többségben, de mondjuk 2013-tól, amikor a most regnáló jegybankelnök mandátuma lejár, borítékolhatóan még inkább így lesz. Ennek igazán akkor lehet veszélye, ha például a 2014. évi választásokat nem a most kormányon lévő pártok nyerik.
 
Azt gondolom, minden jogász a fejét fogja a tervezet szerkesztési elveit látva. Fel nem foghatom, mi volt a célja annak, hogy a Hitvallást (lánykori nevén preambulumot) követő „Alapvetés” cikkelyeinek jelölése betűkkel, az azt követő „Szabadság és felelősség” cikkelyeinek jelölése római számokkal, az azt követő fejezetek cikkelyeinek jelölése arab számokkal történt. Tessék elképzelni egy, az Alkotmányra hivatkozó beadványt: eddig egyszerűen a felhívott paragrafus és bekezdés számára lehetett hivatkozni, míg ezentúl szép hosszan le kell írni az adott fejezet címét minden hivatkozáshoz.
 
Zárszóként még egy gondolat: Én nem sok hasonlóságot találtam az országgyűléshez tavaly december 20-án benyújtott koncepció és a normaszöveg tervezete között – még szerkesztési szempontból sem. Azt is kiáltóan aránytalannak érzem, hogy a koncepció kidolgozására és vitájára annak az időnek a sokszorosát szánták, mint amennyit magának az Alkotmány tervezetének a kidolgozására (v.ö. Szájer József iPad-ja). Lehet, hogy az előző volt a népnek szóló cirkusz?
 
 
 

Szólj hozzá!

Címkék: alkotmánybíróság tanács költségvetési normakontroll utólagos

Adtak is meg nem is

2011.03.11. 14:20 nyugdijas64

 

 
 
Sokan azok közül, akik megtakarításaikat nem tőzsdén forgalmazott értékpapírokba – pl. befektetési alapokba – fektették, szerintem csak ezután fognak szembesülni azzal, hogy mekkora lehetőség maradt számukra kihasználatlanul egy szabálymódosítás nem kellő kommunikációja miatt. Sőt bizonyosan számosan lesznek olyanok is, akik még utólag sem értesülnek arról, hogy „elment a hajó”. Mindebben aktívan – vagy inkább passzívan – közreműködtek a papíron olyannyira ügyfélbarát bankok.
 
Az SZJA-törvény tavaly január 1-jétől hatályos módosítása ugyanis megszüntetett egy mindig is indokolatlan különbségtételt azzal, hogy az úgynevezett adókiegyenlítés lehetőségét kiterjesztette a tőzsdén forgalmazottakon túl az összes egyéb olyan értékpapírra, amely megfelel az „ellenőrzött tőkepiaci ügylet” követelményeinek. Ennek gyakorlatilag az összes nyilvános piaci forgalomban forgó értékpapír megfelel – legalábbis idehaza. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a nyereséges tranzakciók kamatadó – kötelezettsége a tárgyévi és az azt megelőző két évi tranzakciók veszteségének adókötelezettségével szembeállítható. Azaz abban az esetben, ha ezen tranzakciók szaldója negatív volt, akkor a korábban már levont kamatadó összegéig megnyílt a veszteségre eső adó visszaigénylésének lehetősége. Viszont a törvénymódosítás – a már megszokott módon a legkevésbé logikus és indokolt helyen - tartalmazott egy csapdát is, amibe szerintem a hazai kisbefektetők döntő többsége belesétált. Ugyanis ezzel a méltányos és logikus lehetőséggel csak azok élhettek, akik erről az adóév utolsó napjáig – azaz első ízben 2010. december 31-ig - írásban nyilatkoztak befektetési szolgáltatójuk felé. Na ez az, ami szerintem az adózók döntő többségénél elmaradt, merthogy az ügyfél érdekének képviseletét annyira hangoztató bankok nemhogy nem hívták fel erre az ügyfelek figyelmét, hanem még most, két hónappal a határidő lejártát követően is siralmasan tájékozatlannak bizonyulnak – legalábbis azokban a bankfiókokban, ahol az ügyfélkapcsolat zajlik, nem különben a ma már a tranzakciók többségének helyet adó internetes felületeken. Az külön kérdés, hogy ezt a kötelezettséget miért helyezte el a törvényalkotó, ha nem a csapda kedvéért, azaz azért, hogy a lehetőséget csak a jól tájékozott kevesek vegyék igénybe. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez minden befektetőnek érdeke, és ezért szerintem minden érintettnek ugyanúgy „járt” volna a bank erről szóló igazolása, mint ahogy korábban és jelenleg is megkapják február 15-ig ezt a tőzsdei tranzakciókról.
 
Az átlagos tájékozottságú adózó feltételezhetően soha nem olvassa a teljes, több mint száz oldalas adótörvényt, hanem csak annak következményeivel találkozik évente egyszer, a reá vonatkozó adóbevallás időszakában. Azaz akkor, amikor már régen elkésett mindenféle nyilatkozattal. Sőt, a tavalyi évre vonatkozó SZJA-bevallás 325 (!) oldalas kitöltési útmutatójában sincs szó ilyesféle nyilatkozatról, csak  arról, hogy hogyan kell eljárni a bank igazolásának birtokában. Mármost azt gondolom, hogy azoknak a bankoknak, amelyeknél az ügyfélnek értékpapírszámlája van, kutya kötelessége lenne (lett volna) a jámbor ügyfél figyelmét még tavaly felhívni arra, hogy idejében tegyen nyilatkozatot, különben kár éri! Hiszena szóban forgó nyilatkozatot a bankokhoz kellett (volna) leadni. Egy hasonlattal érzékeltetve: A munkaadó nem vár ölbe tett kézzel arra, hogy a munkavállaló miként intézkedik az adóbevallásával kapcsolatban, hanem tájékoztatja a választási lehetőségekről és az azokhoz kapcsolódó határidőkről, majd pedig ellátja a munkavállalót a megfelelő nyomtatványokkal. 
 
Amint fentebb írtam, az általam megtapasztalt bankok nemcsak hogy nem tették ezt, de még mindig nincsenek tisztában azzal, mit is kellene tenni. Ennek bizonyítására álljon itt annak a két banknak a példája, amelyeknek van szerencsém ügyfele lenni:
 
·        Amikor az OTP-től hiányoltam a várt adóigazolást, a fiókhoz irányítottak azzal, hogy ott majd kapok egy másolatot. Mivel a fiókban több ember háromnegyed órás megfeszített munkája nem járt eredménnyel, a telefonos központi „service-desk” volt az, amelytől megtudták, hogy mit kellett volna tennem ahhoz, hogy igazolást kaphassak. Tehát a fiókban dolgozóknak fogalmuk sem volt arról, mi az igazolás kiadásának feltétele. És még az OTP az ügyfélbarátabb! Hiszen többszöri üzenetváltásunk eredményeként megtudtam, hogy a 2010. első félévi számlakivonaton található apró betűs lábjegyzetben felhívták a figyelmet a kedvezőbb adózási lehetőségre azzal, hogy ha részleteket szeretnék megtudni, keressem fel a fiókot, vagy az általuk megadott internet-oldalt (az utóbbi helyen némi szívós keresésre tényleg feljön egy 15 oldalas – egyébként félreérthető – tájékoztatás).
·        Az UniCreditnél – ahol pedig jobb meggyőződésem ellenére többször személyesen is megfordultam az elmúlt évben, és ahol a kiemelt ügyfélnek járó személyes kapcsolattartóval tiszteltek meg – rosszabbul jártam. Három nap kellett ahhoz, hogy kiderüljön, hogy az általam várt igazolás nem fog soha megérkezni – nyilván az én mulasztásom miatt. Arra a kérdésre, hogy miért nem tettek ki legalább egy figyelemfelhívást arra az internet-banking felületre, amit én is használok, annyi volt a válasz, hogy „hát informatikában van még hova fejlődnünk”.
 
 
Egy dolog biztos: a leírt kommunikáció (de jobb szó rá a kommunikáció-hiány, esetleg egyenesen a titkosítás) miatt sok milliárd olyan forint marad az államkasszában, aminek az adózóknál lenne a helye. Már csak a találgatás marad arról, hogy miért: Esetleg egyszerű hanyagság áll a dolog mögött? Lehet, hogy a bankok a kétségtelen többletmunkát szerették volna megspórolni? Vagy – de erre már gondolni sem merek – „magasabb szempontok” késztették a bankokat arra, hogy ebben az ügyben ilyen titkolózók legyenek – az ügyfelek kárára! Tudják: azok a bankok, amelyek ha kell, ha nem, elárasztanak mindenféle információval, hírlevéllel akkor, ha az ő érdekeik kívánják… Persze két bank példája nem ad okot általánosításra. Lehet, hogy a többi bank nem így járt el. Szívből remélem.
 
Minderről a népmesei fordulat jut eszembe: „adtak is meg nem is…”.

Szólj hozzá!

Felhúzták a függönyt!

2011.02.21. 14:26 nyugdijas64

 

A mai napon került nyilvánosságra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tájékoztatása arról, hogy a Felügyelet az új jogosítványaként kapott rendeletalkotási tevékenysége „sokoldalú megalapozottságának, minőségének és végrehajthatóságának javítása” céljából  együttműködési megállapodásokat kötött „stratégiai szakmai partnereivel”. Ezen partnerek a következők:
 
·        Magyar Bankszövetség
·        Országos Takarékszövetkezeti Szövetség
·        Magyar Biztosítók Szövetsége
·        Magyar Lízingszövetség
·        Befektetési Szolgáltatók Szövetsége
·        Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége
·        Stabilitás Nyugdíj- és Egészségpénztári Szövetség
 
Érdekes lista! Ebből ugyanis első látásra is kitűnik az, ami ugyan eddig sem volt titok – de legalább tapintatosan hallgattak róla vagy tagadták - , hogy a PSZÁF „stratégiai partnernek” kizárólag a pénzügyi- és befektetési vállalkozásokat tekinti. Teszi ezt az a Felügyelet, amely a nem régen kibővített jogosítványai szerint még inkább, mint korábban egyedüli illetékes fogyasztóvédelmi kérdésekben a pénzügyi- és befektetési termékek területén. Érdekes módon ennek ellenére az illusztris felsorolásban egyetlen olyan szervezet sem található, amely az ú.n. „fogyasztók”, azaz a befektetők és a hitelfelvevők érdekeit képviselné. Pedig számos ilyen szervezet létezik – és ezt a PSZÁF is jól tudja. Igaz, hogy ezek nem tartanak fenn elegáns irodákat, titkárságot, merthogy költségeiket nem a bankok és hasonlók finanszírozzák – természetesen az ügyfelek pénzéből. Elképesztő, hogy ezeket a szervezeteket a PSZÁF valamiért nem tartja „stratégiai partnernek”.
 
A PSZÁF honlapján is megjelent sajtóközleményben az is szerepel, hogy a megállapodás célja a "széles társadalmi részvétel" biztosítása. Hm.. gondolom, kétség sem fér ahhoz, hogy a széles társadalmi részvétel csakis a fenti pénzügyi vállalkozások útján, nem pedig a befektetők és a hitelfelvevők érdekeit képviselő szervezetek útján biztosítható!
 

 

Persze még egy lehetőség is van: azt el sem tudja képzelni a Felügyelet, hogy az állítólag általa képviselt fogyasztók között is lehetnek olyanok, akik uram bocsá’ rendelkeznek ahhoz fogható szakmai felkészültséggel, mint a fent felsorolt szervezetek jól fizetett emberei. Ezt nálam szakmai gőgnek hívják.
 
De végül is rendben van ez így. Ahhoz ugyanis eddig sem fért kétség, hogy a PSZÁF melyik térfélen focizik. Így legalább felhúzták a függönyt…
 
 

Szólj hozzá!

Címkék: fogyasztóvédelem pszáf rendeletalkotás befekteők hitelfelvevők

Az új Alkotmány elé

2011.02.18. 16:08 nyugdijas64

 

Ezt a blogot több mint két éve indítottam. Beköszöntő bejegyzésében leírtam, hogy legfőbb célom a tárgyszerűség, elegáns nevén a „technokrata” hozzáállás. Ebből következően a politika soha nem szerepelt szempontjaim között. Nem azért, mintha számos politikai töltetű ügyről nem lenne véleményem, hanem azért, mert – a többséggel ellentétben - úgy gondoltam, hogy ez olyan magánügy, aminek nincs helye ezen az oldalon. A korábbiaktól eltérően most mégis egy olyan kérdéssel kell foglalkoznom, amely veszélyesen közel áll a politika mezsgyéjéhez. Hogy miért teszem mégis? Mert úgy vélem, hogy olyan ügyről írok, amely alapvetően befolyásolja jövőképünk azon alkotóját, amit jogállamnak hívunk.
 
Az új Alkotmányról van szó. Előrebocsátom, hogy rossz „technokrata” szokásomhoz híven mondandómat nem az írott és elektronikus sajtóban megjelent megszámlálhatatlan véleményre, értekezésre, hanem a csupasz információkra alapozom. Álljunk is meg annál a szónál, hogy „technokrata”! Ebben az ügyben ez teljesen érdemtelenül szitokszóvá vált azóta, hogy miniszterelnökünk a jelenlegi Alkotmányt olyan „technokrata szabályhalmaznak” deklarálta, amiben nincs semmi szerethető. Lehet, hogy megköveznek érte, de az én szememben ez a minősítés éppen hogy dicséret, nem pedig becsmérlés. Nem vitatható, hogy az Alkotmány egy olyan jogszabály, ami a jogi hierarchia csúcsán áll. Ha pedig ez igaz, akkor szerintem nem szeretni kell(ene), hanem betölteni kívánt szerepénél fogva elismerni, hogy zsinórmértékül szolgál a jogállam, főként pedig az összes többi jogi szabályozás számára. Szeretni vagy nem szeretni lehet egy költeményt, színdarabot, politikai megnyilvánulást, stb. Ilyen szempontból az én szememben az Alkotmány neutrális, amit nem szeretni, hanem tisztelni – és főként betartani – kell.
 
Itt muszáj egy kis kitérőt tennem, ugyanis egy-két dolog nem hagy nyugodni. Az egyik: Igazából mi indokolja a lázas sietséggel erőltetett alkotmányozást? A kormányzó párt válasza erre az, hogy a jelenlegi, 1949.évi XX. törvény egy meghaladott, „sztálinista” Alkotmány. Ennek ellentmond a számtalan módosítás és az 1989-ben végrehajtott alapvető változások, amelyek vitathatatlanul a demokratikus jogállamiság alapkövévé tették, és amely húsz éven át bizonyítottan kiállta az idő próbáját – az Alkotmánybíróság aktív közreműködésével. És itt jutottam el a jelen írás kiváltó okához: vajon nem éppen az-e a sietség oka, hogy így akarják a jogállam utolsó, legfőbb őreként még álló – bár roncsolt lábú – Alkotmánybíróságot végleg parkoló pályára irányítani? Azt ugyanis már régen nem értem, hogy a jelenlegi Alkotmány miért viseli még mindig az „1949. évi XX. tv.” bélyeget. Jogalkotásunkban százával találhattunk eddig is példát arra, hogy amikor egy jogszabályt már annyiszor módosítottak, hogy az áttekinthetetlenné vált, új számon egységes szerkezetbe rendezték. Ezt a jelenleg is létező alkotmányozó többség birtokában, vagy akár konszenzussal még anélkül is – akár ünnepélyes aktus keretében – bármikor meg lehetett volna tenni a jelenlegi Alkotmánnyal is. Ez a kérdés annál is indokoltabb, mert az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság által a múlt év december 20-án az Országgyűlésnek benyújtott és jelenleg vita alatt álló új alkotmánykoncepció legalább négyötöde visszaköszön a régi Alkotmányban is (az mégsem tekinthető szerintem korszakos jelentőségűnek, hogy pl. az alapvető jogok és kötelezettségek – korábbival egyező - felsorolását előre hozzák, ami egyszerű szerkesztési kérdés, vagy hogy a Legfelsőbb Bíróságot visszakeresztelik Kúriára). Természetesen vannak fajsúlyos új tételek is, mint pl. a bizalmatlansági indítvány feltételeinek módosítása, vagy az államfői jogosítvány az országgyűlés feloszlatására tartós bizalmi válság esetén (na ezek azok a politikai kérdések, amikkel én itt nem foglalkozom).
 
A másik: Bizonyára sokan megint meg akarnak majd kövezni azért, mert a legtöbb vitát indukáló kérdéseket én egyszerűen olyan „gumicsontnak” tekintem, ami arra való, hogy az igazán lényeges kérdésekről elterelje a figyelmet. Az, hogy a preambulumban szerepeljen-e, és ha igen, hogyan a Szent Korona-tan, a kereszténységre hivatkozás és ezeréves múltunk dicső állomásai, számomra sokkal kevésbé fontos, mint például az Alkotmánybíróság jogállása és illetékessége (persze már megint ez a technokrata hozzáállás).
 
 
Ez az írás érdemben a jelenlegi alkotmányozási folyamat egy olyan kérdéskörével foglalkozik, amire eddig érthetetlenül kevés figyelem irányult (tudtommal egyedül Tölgyesi Péter érintette valamennyire a Corvinus Alapítvány konferenciáján február 16-án tartott előadásában).
 
A jelenlegi ismeretek szerint az új Alkotmány az úgynevezett „mag-alkotmány” koncepcióján alapul. Ez azt jelenti, hogy csak a legfontosabb alkotmányossági alapelveket rögzíti, a részleteket pedig a kétharmados „sarkalatos” törvényekben szabályozzák. Ez az a pont, ahol helye van annak a régi mondásnak, hogy „az ördög a részletekben lakik”. Ugyanis szerintem az új Alkotmány koncepciójával nem az a fő baj, ami benne van, hanem az, ami nincs benne! Az Alkotmánybíróság húsz éve töretlen – és a vonatkozó törvényben is rögzített - eljárási rendjének legfőbb jellemzője, hogy csak és kizárólag az Alkotmány valamely konkrétan megjelölt rendelkezéséből levezethető döntéseket hoz. Aki úgy fordul az Alkotmánybírósághoz, hogy nem jelöli meg a beadványában az Alkotmánynak azt a passzusát, amellyel ellentétesnek véli az általa sérelmezett rendelkezést (vagy pechjére rossz passzust jelöl meg), bizton számíthat a gyors visszautasításra. Ez még akkor is így van, ha amúgy a támadott rendelkezés akár több egyéb, de a beadványban nem hivatkozott sebből is vérzik. Azaz az AB hivatalból nem intézkedik. Tehát az Alkotmányban írt minden szónak, minden megfogalmazásnak döntő kihatása van arra, mennyire lehet eredményes később egy jogszabály alkotmányossági kontrollja. Ez akkor is igaz, ha az AB az Alkotmányt – eddig legalábbis – „aktivista” módon, azaz tágan értelmezte. Az említett előadáson Tölgyesi azt állította, hogy az ilyen mag-alkotmány az AB számára nagyobb mozgásteret biztosít – feltéve persze, ha az alkotmánybíráskodásról később az új Alkotmány-koncepcióban előírt sarkalatos törvény az AB hatásköreit a korábban érvényeshez – és nem a tavaly csorbítotthoz – hasonló módon tartalmazza majd. Ebben én nem vagyok ennyire biztos, merthogy itt jönnek a képbe a részletek. Ha ugyanis egy alapvető jogot az Alkotmány csak általánosságban definiál azzal, hogy a részletes szabályokat egy későbbi sarkalatos törvény tartalmazza, akkor az AB mozgástere jelentősen szűkülhet, mivel nem csak az Alkotmányhoz, hanem a vonatkozó sarkalatos törvényhez – kvázi az Alkotmány által delegált részletszabályokhoz - is kötve lesz. Ennek kiküszöbölésére csak egy megoldás létezhet: ha az AB a sarkalatos törvényeket is vizsgálhatja alkotmányossági szempontból. Jelenleg ez a helyzet, de vannak olyan jelek, amelyek engem aggodalommal töltenek el. Az új Alkotmány-koncepció ugyanis szembetűnően tartózkodóbb, mint a jelenlegi Alkotmány. Így például az új koncepcióban az alkotmányellenes jogszabályokra vonatkozóan a jelenlegivel szemben már nem az szerepel, hogy azokat az AB „megsemmisíti”, hanem csak az, hogy „megállapítja azok jogkövetkezményeit”. Az a jelenlegi szabály sem szerepel, hogy az AB eljárását bárki kezdeményezheti.
 
Persze mondható, hogy amiről jelenleg vita folyik, az csak koncepció, nem pedig normaszöveg, tehát a fogalmak bővülhetnek, pontosíthatók. Szerintem azonban akkor lenne okunk igazán nem félteni a jogállamot, ha az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvény tervezete az Alkotmány normaszövegével egyidejűleg kerülne kidolgozásra, mert az előbbi jelentősen befolyásolhatja azt a képet, amelyet az új Alkotmányról alkothatunk.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: alkotmánybíróság alkotmány jogállam

Mit tett és mit nem tett a PSZÁF az ingatlanalapok ügyében?

2011.01.29. 13:02 nyugdijas64

 

Úgy gondoltam, hogy a PSZÁF elleni pereim (legalábbis magyarországi) lezárultával eljött az ideje az önvizsgálatnak. Annak a végiggondolását értem ez alatt, hogy vajon nem voltam/vagyok-e elfogult a PSZÁF-fal szemben – természetesen negatív értelemben? Előre kell bocsátanom, hogy – legalábbis szándékaim szerint – ezt az ügyet mindvégig kizárólag szakmai természetűnek tekintettem és magát a szervezetet mindig is felkészült szakemberek gyülekezetének gondoltam. Az önvizsgálat során megkíséreltem számba venni azokat a - perek tárgyát képező határozaton kívüli - intézkedéseket, amelyeket a PSZÁF tett, vagy amelyeket véleményem szerint tennie kellett volna. Ennek során abból indultam ki, hogy a PSZÁF egyik feladata a befektetők érdekeinek védelme – bár ez a reá vonatkozó 2007. évi CXXXV. törvénynek (Psztv.) legfeljebb a preambulumából és az 59. § a) pontjában felhívott fogyasztói érdekvédelemre vonatkozó EU-irányelvből érhető tetten közvetlenül. Hát a választ az olvasóra bízom…
 
1.      Nem túlzás azt állítani, hogy a PSZÁF már több mint két évvel a botrány kezdete előtt szinte tökéletesen látta az ingatlanalapokkal kapcsolatos kockázatokat és anomáliákat, ami mindenképpen a szakmai hozzáértésüket bizonyítja. Ezt igazolja az a PSZÁF által 2006. áprilisában készített „Jelentés, elemzés az ingatlan alapok működési sajátosságairól és kockázatairól” c. 19 oldalas anyag, amelyről már a 2009. március 26-i „Egyenlő bánásmód?” c. bejegyzésemben is idéztem, és amely a mai napig meglelhető a PSZÁF honlapján. Hogy mennyire jól látták a jövőt, annak igazolására álljon itt néhány idézet az említett anyagból:
 
·        „Az alapokból történő tőkekiáramlás, főképpen egy lényegesen alacsonyabb likviditás mellett komoly veszélyeket hordoz magában.”
·        „…a kifizetések befektetők számára legtávolabbi időpontban történő ütemezése is bizalmi válságot okozhat, és ebben az esetben reális veszély a bizalomvesztés átterjedése az egyéb befektetési alapok esetében is.”
·        „…sok esetben feltételezni lehet, hogy a piaci adatok manipuláltak…, jogos feltételezés, hogy az értékbecsléseken alapuló nettó eszközérték jó esetben csak közelíti a valós piaci értéket.”
·        „Az értékelő feltételezései alapján megállapított forgalmi érték és a …nettó eszközérték is eltérnek egymástól, az eltérés nagyságrendjét pedig még becsülni sem lehet.”
·        „A háztartások többsége az alkalmazott marketing, értékesítési és kommunikációs technikák eredményeképpen olyan termék birtokában van, amelyre a jelenlegi szabályozás alapján úgy tesznek közzé nettó eszközértéket, hogy a mögöttes termék értéke nem nyilvános árfolyam-alakulás, nem nyilvános piaci áringadozás alapján alakul ki. Ha a befektetési jegy visszaváltások időben elhúzódnak, a kényszerértékesítés során értékvesztés jelentkezik, ez a háztartások számára váratlan negatív esemény akár túlzott reakciót is kiválthat.”
·        „Az értékbecslő szervezet által nyújtott szolgáltatás alapvetően és direkt módon befolyásolja az ingatlanalapok nettó eszközértékét. …Véleményünk szerint a hatályos szabályozás felülvizsgálata szükséges annak érdekében, hogy …  a számon kérhetőség, … az elvégzett munka szakmai kontrollja is beépüljön a szabályozásba.”
·        Speciális kockázatként jelentkezik az ingatlanok értékelése.”
·        „…az ingatlanbefektetéseket köztudottan biztonságos és nyereséges befektetési formának tekintik a potenciális befektetők.”
·        „…több alap esetében felmerül az ingatlan portfolió átértékelődésének problematikája, amely hektikus árfolyammozgásokat okoz egyik napról a másikra. …Álláspontunk szerint a hektikus árfolyammozgások nem egységes kezelésének gyakorlatára, valamint a hiányos törvényi szabályozásra tekintettel szükséges lenne a problémakör kezelésének megnyugtató rendezése…”
 
Azt gondolom, a fenti idézetek – és az egész anyag – önmagukért beszélnek. A kérdés már csak az, mit tett a PSZÁF az általa ilyen jól látott kockázatok és visszásságok kiküszöbölése érdekében? Erre én persze nem adhatok egyértelmű választ, merthogy nem tudhatom, mi történt a „színfalak mögött”. De az biztos, hogy bármit is tett vagy nem tett, ennek nem volt látható eredménye, mert a tőkepiaci törvény (Tpt.) a botrány két és fél évvel későbbi kitörésekor ugyanazokat a szabályokat tartalmazta, amelyek elégtelenségére és ellentmondásaira a PSZÁF anyaga is rámutatott. Tudom, hogy ebben az időben a PSZÁF még nem rendelkezett jogszabály-alkotási jogosultsággal, mint most. De jogszabály-előkészítésivel igen! Ennél még mi – mármint a KÖSZ – is többet értünk el 2009 decemberében, amikor számos lényeges ponton sikerült módosíttatnunk a Tpt.-t a Pénzügyminisztériummal.
 
2.      Amikor én 2009. januárjában panaszt nyújtottam be a PSZÁF-hoz a Raiffeisen ingatlanalapjával kapcsolatban, még messze nem voltam „felvértezve” annyi szakmai információval, mint most. A panaszom egyik lényeges pontja volt ennek ellenére az, hogy szerintem az ingatlanértékelés manipulált, ezért kértem annak ellenőrzését. Amint már erről is írtam, a PSZÁF ebben az ügyben nem tett többet, mint egy klasszikus postahivatal. Ugyanis a panaszbeadványt elküldte a Raiffeisennek és az ingatlanértékelőnek, majd megvárta a válaszukat, amelyet nekem továbbítva közölte, hogy nem lát okot további intézkedésre. Tette ezt úgy, hogy ők már 2006 óta ismerték a saját anyagukban foglalt valós anomáliák lehetőségét – velem ellentétben. Ráadásul számos felkészült szakmai elemzés is rendelkezésükre állt arról, hogy az alapkezelők által megbízott ingatlanértékelők már régen a valós értékük felett értékelték az ingatlanokat – nyilvánvalóan azért, mert ellenkező esetben már sokkal korábban megindult volna a pénzkivonás. Ilyen elemzés volt egyebek között Somi Andrásnak a portfolio.hu-n 2009. február 12-én megjelent cikke, amely szerint „Semmi köze nem volt a piachoz az alapoknak”. A PSZÁF mégsem látott okot a tényleges vizsgálódásra
3.      Ugyanakkor a PSZÁF nem mindig volt ennyire lassú és megfontolt. Az ingatlanalapokba fektető alapokra vonatkozóan a Tpt. a mai napig tartalmaz egy átgondolatlan és alkalmazhatatlan szabályt. Ez a 247. § (5) bek., amely szerint az alapokba fektető alapoknak joguk van átvenni annak az alapnak a forgalmazási szabályait, amelyik 25 %-ot meghaladó részt képvisel a portfoliójukban. Ez a szabály azért alkalmazhatatlan, mert a portfolió napról napra változhat. Egyébként ez a kérdés igen fontos az alapok alapjai elleni perekben. A PSZÁF ebben az esetben villámgyorsan lépett: 2009 áprilisában közzétett egy állásfoglalást (ami ugyan szerencsére nem tulajdonítható jogforrásnak), amely túlterjeszkedve a törvény betűjén lehetővé tette a visszaváltási megbízások elszámolását a mögöttes alap szabályai szerint akkor is, ha akár egyetlen mögöttes alap sem szerepel a portfolióban 25 %-ot meghaladó mértékben. Az alapok alapjai elleni perekben az alperesek lelkesen hivatkoznak is erre az állásfoglalásra, ami nyilvánvalóan a befektetők érdekeivel ellentétes, viszont az alapkezelők érdekeinek vastagon megfelel.
 
Hát ezek után mindenki döntse el maga, mennyire védte a befektetők érdekeit a PSZÁF az ingatlanalapok botrányos ügyében!
 

Szólj hozzá!

A kör bezárult

2011.01.27. 18:48 nyugdijas64

 

Ezen a blogon már sokszor foglalkoztam a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az ingatlanalapokkal kapcsolatban 2008 november 7-én hozott többszörösen törvénysértő határozatával. Most azért kell rá visszatérnem, mert úgy tűnik, véget ért a történet – vagy legalábbis annak Magyarországon folyó szakasza (Strasbourg pedig messze van – minden értelemben). Mivel egyrészt lusta vagyok a korábbi bejegyzésekben szemezgetni, másrészt az olvasót is meg szeretném kímélni ettől, hivatkozások helyett összefoglalom az egész folyamatot, vállalva inkább azt, hogy nem lesz rövid.
 
A folyamat végeredménye nem hozott meglepetést számomra: bebizonyosodott, hogy a független magyar bíróságok sajátosan értelmezik az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltakat, amely szerint „a bíróság előtt mindenki egyenlő”. Merthogy vannak egyenlőbbek is: pl. az állami közigazgatási szervek, amelyeket minden jogos és jogtalan eszközzel védenek az állam polgáraival szemben. Így lehetséges az, ami ennek a történetnek a fő tanulsága: Magyarországon egy közigazgatási szerv következmények nélkül hozhat törvénysértő határozatot, mert nincs olyan döntési joggal felruházott bírói vagy más  fórum, amelyik ezt megállapítaná. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ebben „társtettesek” azok a jogszabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy eljárásjogi ügyeskedéssel ki lehessen bújni az alól, hogy az anyagi jogi valóság – közkeletűbb nevén az igazság – kiderülhessen. Vágjunk bele:
 
A bevezetőben írt határozat címzettjei az ingatlanalapok kezelői voltak, amelyeket a határozat arra kötelezett, hogy egyrészt tíz forgalmazási napig függesszék fel a forgalmazást, másrészt ez alatt módosítsák kezelési szabályzataikat. Ez utóbbi tartalmát a PSZÁF – nem a határozatban, hanem azon kívüli eszközökkel – elő is írta akként, hogy a korábbi jellemzően egy-három napos visszaváltási határidőt kilencven napra módosítsák. Már régen elég információval rendelkezem – részben más segítő szándékú emberek jóvoltából – ahhoz, hogy nem először ki merjem jelenteni azt, hogy ez a határozat előkészítetlen, indokolatlan, és ami a fő: törvénysértő volt.
 
Miért írom, hogy előkészítetlen? Mert Tóth Balázs sorstársamnak, illetve a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) támogatásának hála a bíróság kötelezte a PSZÁF-ot a határozatot megelőzően keletkezett előkészítő iratanyag – mint közérdekű információ – kiadására (nem ment könnyen). Ebben az iratanyagban más lehetőségekkel szemben nyoma sincs a felfüggesztésnek, mint esetleges mérlegelendő intézkedésnek. Mégis: a PSZÁF elnöke által 2008 november 7-én 11:30 órára összehívott, egy órásra tervezett tanácskozás (amelyen a meghívott alapkezelők, az MNB és a Bankszövetség képviselői vettek részt) elhozta a „megvilágosodást”: a tanácskozás végére megszületett a törvénysértő határozat. Ma már számos bizonyító erejű adatunk van arra vonatkozóan, hogy történt ez. Történetesen a két igazán bajban lévő ingatlanalap mögött álló bankok első emberei vetették fel és kényszerítették ki a határozatot. Ezek az első emberek egyben a Bankszövetség akkori elnöke és elnökhelyettese voltak. Ezt magára nézve legutóbb az M2 televízió „Záróra” c. műsorában Felcsuti Péter, a Bankszövetség és a Raiffeisen Bank akkori elnöke nem is tagadta.
„Véletlenül” ugyanez a két alap élt később a zárt végűvé alakulás törvénymódosítás által biztosított lehetőségével, miután a mögöttük álló bankok a megnövelt visszaváltási idő alatt mélyen leértékelt áron kivásárolták a pórul járt befektetőket.
 
És hogy miért volt indokolatlan? Egyszerűen azért, mert az alapok a határozat nélkül is rendelkeztek mindazzal az eszközzel, amit likviditási problémák esetén bevethettek volna (pl. a visszaváltási határidő egyoldalú meghosszabbítása).
 
A mi történetünk szempontjából azonban a fő nem az előző két szempont, hanem a törvénysértés. Erről már tényleg sokat írtam, ezért most elkerülöm a jogi levezetéseket – akit érdekel, megtalálja a blogon. Röviden: a PSZÁF-nak csak tíz naptári napra, nem pedig tíz munkanapra lett volna joga felfüggeszteni a forgalmazást, a kezelési szabályzatok megváltoztatását pedig egyáltalán nem volt joga előírni (most sincs). Mindezeket nem (csak) én mondom. Ezzel teljesen azonos álláspontot foglalt el a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészsége, amely az én beadványom alapján foglalkozott az üggyel. A baj csak az, hogy az ügyészség álláspontja nem köti semmiben sem a bíróságot.
 
A határozatot közigazgatási perekben támadták meg, ahogy kell – vagy mégsem? Ugyanis ezen perekben a bíróságok jogerőre emelkedett ítéletei arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a határozatot az állított törvénysértések tekintetében nem is vizsgálták, a felperesek „kereshetőségi jogának” hiányában a kereseteket elutasították. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a PSZÁF és a bíróságok álláspontja szerint a pereket indító kisbefektetők nem voltak „ügyfelek” az eljárásban, ezért nem volt joguk a határozat érdemi felülvizsgálatát kérni. Ez az álláspont szilárd meggyőződésem szerint teljesen hibás! Azt, hogy ki lehet ügyfél egy közigazgatási eljárásban, alapesetben a Ptk., továbbá a Közigazgatási eljárási tv. (Ket.), a PSZÁF esetében pedig a kifejezetten róla szóló Psztv. tartalmazza. A bírói gyakorlat szerint a „lex specialis”, azaz esetünkben a Psztv. szabályai erősebbek az általános szabályoknál. Hát lássuk:
 
A Psztv. 28. § (1) szerint „a Felügyelet előtti eljárásban ügyfél az …akire nézve a Felügyelet jogot vagy kötelezettséget állapíthat meg”. Ahhoz nem fér kétség, hogy a befektetői jogviszony kétpólusú szerződéses jogviszony, amelynek szerződő felei egyrészt a befektető, másrészt az alapkezelő. Ennek a szerződéses jogviszonynak a részletes feltételeit éppen az a kezelési szabályzat tartalmazza, amelynek megváltoztatására a PSZÁF kötelezte az alapkezelőket. Azaz a határozat alapján az alapkezelők kötelesek voltak a szabályzatot megváltoztatni, a befektetők pedig kötelesek voltak ezt a változtatást tudomásul venni. Ezek után érthetetlen – vagy nagyon is érthető -, hogy a bíróságok csak a jogviszony egyik szereplőjét, az alapkezelőt tekintették ügyfélnek, a befektetőket pedig nem.
 
A közigazgatási perekben többször elhangzott az, hogy a fenti álláspont elzárja a befektetőket a jogorvoslat Alkotmányban rögzített jogától. Erre vonatkozóan a PSZÁF-nak és a bíróságnak is az volt a válasza, hogy szó sincs erről, mert a befektetők számára a jogorvoslatot a polgári peres eljárás biztosítja. Ennek alapján indítottam polgári peres eljárást a PSZÁF ellen. Ezt csak kártérítési igény formájában lehetett a magyar jog szerint megtenni, mert polgári perben közigazgatási határozat ellen nem lehet megállapítási keresetet előterjeszteni, másrészt pedig a polgári bíróság kimondta volna, hogy nem rendelkezik illetékességgel a közigazgatási ügyben, miközben a közigazgatási per indítására nyitva álló 30 napos határidő már régen letelt. Természetesen a kártérítési per csak a keret volt. A kereset lényegében arról szólt, milyen tételes jogszabályhelyeket sértett meg a határozat. Kb. most érkeztünk el a „huszonkettes csapdájához”. A Psztv. 36. § szerint ugyanis a PSZÁF-fal szemben csak akkor érvényesíthető kárigény, ha a határozata jogszabálysértő és a kárt közvetlenül ez idézte elő. Hogy mi a közvetlen, az természetesen a bíróság szubjektív megítélésén múlik. A PSZÁF érvelése szerint a kárt nem ők idézték elő, merthogy a befektetési jegyek árfolyamának alakulását nem ők befolyásolták (megj.: az nyilván véletlen, hogy a drasztikus leértékelések az alatt az idő alatt történtek meg, amikor a PSZÁF „jóvoltából” nem lehetett a jegyeket visszaváltani…). A PSZÁF álláspontja szerint viszont akkor, ha a kárigény érvényesítésének egyik feltétele – esetemben a „közvetlenség” – hiányzik, akkor nincs tovább miről beszélni, azaz a határozat érdemi vizsgálatára nem kerülhet sor.  Eltaláltátok: a független magyar bíróság maradéktalanul osztotta ezt az álláspontot, azaz a keresetet - másodfokon is - elutasította.
 
Erről a történetről a medve és a nyúl esete jut eszembe. Tudjátok: „ha van kalapja azért, ha nincs kalapja azért”. A kör láthatóan bezárult: a PSZÁF eljárásjogi ügyeskedéssel és bírói segédlettel elkerülte, hogy a törvénysértő határozatot bármely döntési hatáskörrel rendelkező szerv érdemben vizsgálja. És ahogy írtam: az pedig nem számít, mi volt az ügyészség véleménye.
 
Mindezek után álljon itt egy idézet a Rómában 1950 november 4-én aláírt "Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről" c. dokumentum 13. Cikkéből (aki nem tudná, ez a Strasbourgi Bíróság ítélkezési alapja):
 
"Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha a jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg."
 
Hát nem tudom, hogy a Strasbourgi Bíróság a fent leírt jogorvoslati eljárást mennyire hatékonynak találná...
 
 
Mindezek után – nem először ebben a blogban – csak úgy tudom befejezni: ennyit a jogállamról…

Szólj hozzá!

Alkotmánybíróság II.

2010.10.04. 11:38 nyugdijas64

 

Az ez év május 20-i bejegyzésemben részletesen leírtam a tőkepiaci törvény 2008 novemberi szégyenletes módosításának történetét. Azt is leírtam, hogy ezzel kapcsolatban újabb indítványt küldtem az Alkotmánybíróságnak, nem mintha bármiben is reménykednék.
 
Nem csalatkoztam. Az AB a 2010 szept. 28-án kelt 895/B/2010 sz. végzésével az eljárást megszüntette. Az indokolás egyszerű és – mit mondjak – nem váratlan. Az eljárást azért szüntették meg, mert az AB ügyrendje szerint csak hatályban lévő jogszabályokat vizsgál. A kifogásolt törvénymódosítás pedig önmagában már nincs hatályban, merthogy – amint azt a 2010.05.19-i bejegyzésemben írtam – idő közben „hatályon kívül helyezte önmagát”, persze úgy, hogy a jogsértő módon elfogadott módosítások beépültek a tőkepiaci törvénybe. Erre írtam azt korábban is, hogy „ügyes”… Ezzel a módszerrel ugyanis bármilyen jogsértő módon létrehozott jogszabály alkotmányossági kontrollja elkerülhető.
 
A hab a tortán, hogy az AB hozzátette, hogy mivel a hatályon kívül helyeződés (szakszóval „automatikus dereguláció”) 2009 március 31-ével történt meg, az eltelt négy hónap elég hosszú idő ahhoz, hogy ne merülhessen fel annak a gyanúja, hogy ezzel a technikával akarták kijátszani az alkotmányossági kontrollt. Írja ezt az az AB, amelyik az első indítvány ügyében majdnem másfél év alatt hozott határozatot. És érdekes módon erre nem hivatkoztak az első indítványom elutasításakor, amelyet bőven a dereguláció előtt, még 2009 januárban nyújtottam be.
 
Már szégyellem leírni, annyiszor szerepelt már ezen a blogon: ennyit a jogállamról…

Szólj hozzá!

Egy törvényalkotás története "Jogállamból"

2010.05.20. 19:14 nyugdijas64

 

Ez nem lesz rövid, de ígérem, megéri elolvasni!
 
Arról lesz szó, hogyan keletkezett az Állami Fejlesztési Bankról szóló 2008. évi LXXIV. törvény, amelybe becsempészték a tőkepiaci tv. módosítását, és amelynek az alkotmányellenessége megállapítására irányuló indítványomat e hó 17-i határozatával az Alkotmánybíróság elutasította (lásd a tegnapi bejegyzést).
 
Elöljáróban néhány jogszabályt és korábbi alkotmánybírósági határozatot idézek:
 
Jat. (jogalkotási törvény):
 
„37. § (1) A törvényalkotás rendjét az Alkotmány és az Országgyűlés ügyrendje szabályozza”. (Ez utóbbi alatt a Házszabályt tartalmazó országgyűlési határozat értendő.)
 
Házszabály:
 
„102. § (1) A törvényjavaslathoz módosító javaslatot az általános vita lezárásáig, a módosító javaslathoz kapcsolódó tovább módosító javaslatot a részletes vita lezárásáig lehet benyújtani.
102. § (2) A módosító javaslatot az elnök állásfoglalás céljából kiadja a kijelölt bizottságnak.
102. § (3) …A bizottság a részletes vitát előkészítő ajánlásában terjeszti az Országgyűlés elé a módosító javaslatokat.
106.§ (1) A részletes vita lezárása után a módosító javaslatokról történő szavazás következik.
106. § (8) A részletes vita és a módosítással érintett rendelkezések feletti szavazás után – legkorábban e szavazást követő öt nap elteltével – zárószavazást kell tartani a törvényjavaslat egészéről.
108. § (1) Az Országgyűlés által elfogadott törvényt az Országgyűlés elnöke tizenöt napon belül aláírja, majd haladéktalanul megküldi a köztársasági elnöknek.
140. § (1) Kivételesen, a Házbizottság javaslatára az Országgyűlés a jelen lévő képviselők négyötödének szavazatával… úgy határozhat, hogy valamely ügy tárgyalása során a Házszabály rendelkezéseitől eltér.
 
140. § (2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az az Alkotmányba vagy más törvénybe ütközik."
 
62/2003 (XII.15.) AB sz. alkotmánybírósági határozat:
 
„Az alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok megsértése formailag érvénytelen (közjogi érvénytelenség) és illegitim döntést eredményez. Az Alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok sérelmével meghozott döntéseknek nincs sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus legitimitása”.
 
63/2003 (XII. 15.) AB sz. alkotmánybírósági határozat:
 
„az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata, hogy magának a jogalkotási eljárásnak az alkotmányosságát is vizsgálja és dönt a „formai hibás törvényhozási eljárás” alkotmányosságáról”
 
52/1997. (X. 14.) AB sz. alkotmánybírósági határozat:
 
„a jogalkotás során elkövetett eljárási alkotmánysértés önmagában megalapozza a törvény megsemmisíthetőségét”.
 
Ennyi szörnyűség után akkor jöjjön maga a történet:
 
A Fejlesztési Bankról szóló eredeti, 12 soros törvénytervezetet 2008. 11. 05-én nyújtotta be öt szocialista képviselő önálló indítványként az Országgyűlés Hivatalához, T/6741 sz. alatt. Ebben a Tpt. módosításáról egy szó sem volt. A törvényt az illetékes bizottságok is így tárgyalták, miként a 2008. 11. 11-én lezárult általános vita is. A Tpt. módosítására vonatkozó 70 soros (!) kiegészítést az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsága T/6741/1 sz. alatt 2008. november 17-én nyújtotta be módosító javaslatként. A Bizottság elnöke Varga Mihály (FIDESZ) volt. Ugyanezen Bizottság indítványa alapján a Házbizottság dr. Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének aláírásával T/6741/2 sz. alatt tett javaslatot a Házszabálytól való eltérésre. Ebben indítványozták, hogy módosító javaslatokat november 17-én 17 óráig lehessen benyújtani, ezen módosítás részletes vitára bocsátására és vitájára ne kerüljön sor, továbbá a zárószavazás is november 17-én történjen meg. Az Országgyűlés még ugyanezen a napon  357 szavazattal, 19 tartózkodás mellett döntött a törvény módosítással együttes elfogadásáról, miután 363 szavazattal, 3 ellenszavazattal megszavazta a Házszabálytól való eltérést, majd 372 szavazattal a sürgős kihirdetést is. Az ülés jegyzőkönyvéből megállapíthatóan a szavazást megelőzően még a módosítás tárgya sem hangzott el az Országgyűlésben (azt csak a T/6741/1 sz. módosításként említették) és nem készült az eredeti javaslatot a módosításokkal együtt tartalmazó egységes törvényszöveg sem a szavazást megelőzően. A szavazást megelőzően összesen két hozzászólás hangzott el, amiket a vicc kedvéért szó szerint idézek:
 
Dr. Karsai József (MSZP, az eredeti előterjesztők egyike):
 
„Megtárgyaltuk a módosító indítványokat, és mint előterjesztők mindkét módosító indítványt befogadtuk. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy valóban szükség van külön kihangsúlyozni, hogy az MFB-törvénynek ez a módosítása nem öncélú, azokat – és szigorúan csak azokat – a termelőket szolgálja, akik közvetlenül, direkt terményt adnak el. Tehát csak a föld használóját és a termék értékesítőjét illeti.” Az én megjegyzésem: Ebből a hozzászólásból napnál világosabban kitűnt, hogy az eredeti előterjesztőnek halvány fogalma sem volt arról, miről is szól a módosítás!
 
Dr. Veres János pénzügyminiszter:
 
„A Kormány támogatja az ilyen módon módosító indítványokkal megerősített javaslat elfogadását.”
 
Úgy gondolom, hogy még a legjáratlanabbak számára is világos a fenti folyamatból, hogy
 
  • a Tpt. módosításáról szóló, az eredeti törvényjavaslatnál ötször hosszabb részt úgy csempészték be az utolsó pillanatban a javaslatba, hogy erről a szavazó képviselők nagy többségének fogalma sem volt,
  • az eljárás során a létező összes szabályt megszegték.
 
Az Országgyűlésben a törvény kapcsán még az a szó sem hangzott el, hogy „tőkepiac”. Viszont az Országgyűlés elnöke már másnap, a máskor olyannyira aggályoskodó köztársasági elnökünk pedig november 19-én aláírta, hogy aztán november 21-én már megjelenjen a Közlönyben.
 
Azt gondolom, hogy a leírtak még a Magyar Országgyűlés történetében is példa nélküliek, különösen annak tükrében, hogy más esetekben hónapokig, olykor évekig vitatkoznak apróságokon.
Hát én mindenesetre hétfőn újabb indítványt küldtem az Alkotmánybíróságnak, nem mintha bármiben is reménykednék….
 
És aki mindezt nem hiszi (amin nem csodálkoznék), az utánajárhat mindennek itt:
 .
 

2 komment

Címkék: jogállam országgyűlés törvényalkotás

Az Alkotmánybíróság elutasította

2010.05.19. 19:23 nyugdijas64

 

Elnézést, hogy hosszú ideje nem jelentkeztem. Ennek a fő oka az volt, hogy nem történt semmi olyan, ami a „közvetlen” ügyünket érintette volna (nem csak Isten malmai őrölnek lassan…). Hát most történt.
Már a 2009. január 25-i „Ingatlanalapok – az évtized befektetési botránya” c. bejegyzés végén írtam arról, hogy a tőkepiaci törvény 2008 novemberi hihetetlenül gyors és furcsa módosítását indítvánnyal támadtam meg az Alkotmánybíróságon. Ma pedig (2010 május 19-én) levelet hozott a posta… Igen, az AB 70/B/2009 sz. határozatát, amely részben elutasítja, részben visszautasítja az indítványban foglaltakat, részben pedig megszünteti az eljárást. A határozat jó hosszú, és a http://www.alkotmanybirosag.hu/index.php?id=70_b_2009__ab_hatarozat címről tölthető le. Ezért amit a következőkben írok, annak értelmezéséhez szükséges a határozat ismerete is.
 
Előrebocsátom, hogy az Alkotmánybíróságot Magyarország legalaposabb és legfelkészültebb jogszolgáltató fórumának tekintem és tudatában vagyok annak, hogy határozataival szemben nincs helye jogorvoslatnak, csak néma főhajtásnak. De mivel már a mai napon kaptam olyan telefont, amely kioktat arra nézve, miért volt rossz az indítványom és mit kellene (kellett volna) írnom (nem tudom, miért nem tette az illető maga), néhány dolgot az alábbiakban közhírré teszek:
 
  • Az AB az én – eredetileg 93/B/2009 számon lajstromozott -  indítványomat összevonta egy másik, 70/B/2009 számon lajstromozott indítvánnyal, mert úgy ítélte meg, hogy mindkettő tárgya azonos. Ekként én a határozatban „második indítványozó” álnéven szerepelek. Ez azért lényeges, mert amit én nem tettem: nem támadtam a tőkepiaci tv. (Tpt.) korábban is hatályban volt rendelkezéseit (pl. 247. § (3) és (4)), továbbá a PSZÁF felfüggesztő határozatát, mivel az az AB előtt nem támadható. Ugyancsak nem kértem kártérítést, amelyre az AB tudvalévőleg nem illetékes.
  • Az én indítványom kizárólag arra irányult, hogy a 2008. november 24-én hatályba lépett és a Magyar Fejlesztési Bankról szóló tv.-nek a Tpt.-t módosító passzusai alkotmánysértők, mivel egyrészt visszaható hatályúak, másrészt egy teljesen más tárgyú törvénybe csempészték be azokat, harmadrészt egyáltalán nem hagytak időt a jogalkotási törvényben hangsúlyosan előírt felkészülésre.
  • Mindezekre tekintettel nem kis megrökönyödéssel olvastam, hogy az AB az „állandó gyakorlata szerint” nem a módosító rendelkezéseket alkotmánysértő módon hatályba léptető jogszabályt, hanem azt vizsgálta, hogy maguk a módosító rendelkezések alkotmányosak-e (természetesen igen).
  • Nem kisebb meglepetést okozott, hogy az AB bevezette a magyar jogba a „válságjogi jogalkotás” eddig soha nem ismert és alkalmazott fogalmát és megmagyarázta, hogy az általam kifogásolt törvény egy ilyen folyamat eredménye.
  • Végül pedig azzal indokolta, hogy nem vizsgálta azt, miért egy teljesen más tárgyú jogszabályba csempészték be az inkriminált módosításokat, mert ez a jogszabály már nincs hatályban. Persze hogy nincs, merthogy „automatikus dereguláció” keretében 2009. március 31-én hatályát vesztette (lásd részletesen a 2009. 04. 19-i „Tudósítás jogállamból (II. rész)” c. bejegyzésemet. Természetesen a jogsértően módosított rendelkezések már beépültek a jogszabályba. Hát erre mást nem tudok mondani, csak azt, hogy „ügyes”. Viszont így legalább rájöttem, miért alkalmazza jogalkotásunk ezt a furcsa technikát. Hiszen így bármilyen jogszabályt lehet alkotmányellenesen módosítani – csak az kell hozzá, hogy a módosító jogszabály egy jó rövid idő múlva (ami biztosan rövidebb annál, amennyi idő alatt az AB egy esetleges indítványt elbírál) automatikusan hatályon kívül helyezze önmagát.
 
Hát mit mondjak? Egy újabb adalék „jogállamunk” mibenlétéhez…

1 komment

Címkék: törvény alkotmánybíróság jogalkotás tőkepiaci válságjogi

És az eredmény - azaz a befejezés

2009.12.30. 14:43 nyugdijas64

 

Az október 29-i és a november 11-i bejegyzésekben adtam tájékoztatást arról a kezdeményezésünkről, amely a tőkepiaci törvény (Tpt.) befektetési alapokat érintő különösen „barátságtalan” rendelkezéseinek megváltoztatására irányult. Az eredmény megszületett. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, azt mondanám, hogy több mint a semmi, de nem elég. A Pénzügyminisztérium végül is korrekt volt, mert mindazok a módosítások, amelyekben a november 10-i tárgyaláson megállapodtunk (lásd a nov. 11-i bejegyzésemet), bekerültek a törvénybe, amiért köszönet illeti a jogalkotót.
 
Részletesebben: A Magyar Közlöny december 23-i 191. számában jelent meg a 2009. évi CL. tv. amely sok más pénzügyi tárgyú törvény között a Tpt-t is módosította. A mi javaslataink alapján a Tpt. 245. § (4), 290. § (1) d), p) és q) pontok, valamint a 16. és 18. sz. mellékletek változtak. A módosított szöveg persze csak tartalmában felel meg maradéktalanul a javaslatainknak – sőt a 18. sz. melléklet tekintetében még úgy sem teljesen. Nézzük, mit jelentenek ezek a változások:
 
  •   Külön igazoltatniuk kell a forgalmazóknak azt, hogy az ügyfél az előírt tájékoztató dokumentumokat átvette. Ezeket csak abban az esetben lehet elektronikusan rendelkezésre bocsátani, ha ehhez az ügyfél kifejezetten, írásban hozzájárul.
  •  A befektetési jegyek költség-változással és/vagy a visszaváltási időtartam növekedésével, valamint az alapokba fektető alapok esetében a választott mögöttes alap szabályaihoz való illeszkedés változásával járó forgalmazási szabályainak megváltozását – minden alapfajta esetében - az esedékesség előtt legalább 30 nappal közzé kell tenni.
  •  A kezelési szabályzaton fel kell tüntetni a hatályba lépés napját.
  •  A rövidített tájékoztató tartalmát újra szabályozták.
 
Mindezek közül döntő jelentőségűnek tartom a második bekezdésben írtakat, hiszen a jövőben nem kerülhet sor egyik napról a másikra pl. arra, hogy a visszaváltási határidő mondjuk 1 napról 90-re módosuljon (képzeljétek el, ha ez így lett volna tavaly novemberben!!). A rövidített tájékoztató tekintetében csak félig vagyok elégedett. Ugyanis az általunk javasolt részletes előírások helyett a módosító előírások is meglehetősen elnagyoltak és pongyolák, továbbá nem került be a javasolt terjedelmi korlát sem. Így nem múlt el a veszélye annak, hogy a tájékozatlan ügyfelet terjedelmes, sok felesleges adatot tartalmazó könyvecskékkel „bevigyék az erdőbe”.
 
De hát ne legyünk elégedetlenek, ez is valami. A módosított szabályok egyébként 2010 január 1-jén hatályba lépnek.

Szólj hozzá!

Címkék: törvény módosítás pénzügyminisztérium tőkepiaci

A folytatás

2009.11.11. 12:23 nyugdijas64

 

Az október 29-i bejegyzésben tájékoztattalak benneteket arról, hogy a pénzügyminiszternél kezdeményeztük a tőkepiaci törvény (Tpt.) befektetőknek kedvező irányú módosítását. Ezzel kapcsolatban tegnap tárgyalásra került sor a PM-ben Marsi Erika szakállamtitkárral és szakértőivel. A KÖSZ-t dr. Tóth Balázs és én képviseltük. A tárgyaláson kitűnt, hogy a javaslatokat – bár nem minden részükkel értenek egyet – tárgyalási alapnak tartják és már egyeztették a PSZÁF-al és a BAMOSZ-szal is, ahol ugyanilyen álláspontot képviseltek.
 
Akkor nézzük, miben született megegyezés:
 
·        Elfogadták azt, hogy a jövőben minden befektetési alap minden forgalmazási feltételében beálló változást a hatályba lépést legalább 30 nappal megelőzően közzé kell tenni – így pl. a visszaváltási határidő változását is (mint tudjuk, az ilyen változások a jelenlegi szabályok szerint az alapok alapjai kivételével a közzététel napjával hatályosak). Szerintem ez a legnagyobb eredmény, mivel így a befektetőknek módjuk lesz tényleges döntést hozni és nem kerülnek kész helyzet elé, mint ahogy azt tapasztaltuk. Érdekesség, hogy ez ellen a BAMOSZ sem emelt kifogást.
·        Egyetértettek azzal is, hogy a jövőben külön dokumentáltan, félreérthetetlenül igazoltatniuk kell a forgalmazóknak azt, hogy a befektetők a tranzakcióval érintett alap kezelési szabályzatát és rövidített tájékoztatóját átvették, tehát nem lesz elegendő az apró betűs szerződés aláírása, amelyben egy eldugott félmondat vonatkozik erre (és ami az eddigi tapasztalatok szerint nem volt igaz).
·        Egyetértettek azokkal a javaslatainkkal is, amelyek a kezelési szabályzat és a rövidített tájékoztató tartalmi módosításaira vonatkoztak. Ez különösen a rövidített tájékoztató esetében jelentős változás, mivel annak tartalma jelentősen módosul és terjedelme nyolc oldalra korlátozódik, tehát a befektetőknek nem kell több tíz oldal felesleges információ között megkeresni a lényeget. Új előírás lesz az is, hogy minden dokumentumnak kötelezően tartalmazni kell a hatályba lépés napját.
 
És amiben nem egyeztünk:
 
·        A javaslatban szerepelt, hogy kerüljenek be a törvénybe a befektetési szolgáltatókra vonatkozó törvény (Bszt.) sokkal befektető-barátabb tájékoztatási előírásai. A PM szerint ez felesleges, mert ha van egy jogszabály, ami megfelelő, akkor azt be kell tartani és ennyi. Bár sok ellentmondó tapasztalatot vezettünk elő, egyelőre nem voltak meggyőzhetők.
·        A javaslat – szerintünk megfelelő módon – megszüntette  volna azt a PSZÁF által is elismert anomáliát, amelyet az alapokba fektető alapok portfolióiban található egyéb alapok forgalmazási szabályaihoz történő alkalmazkodás jelen formájában alkalmazhatatlan előírásai idéztek elő. A PM ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy az alapok alapjainak kérdéskörét később, átfogóan szabályozzák, mert több egyéb probléma is van velük.
 
Egyébként az Országgyűlés ma kezdi meg a módosító törvénycsomag vitáját. Hát majd meglátjuk…

Szólj hozzá!

Címkék: kösz pénzügyminisztérium törvénymódosítás

Most majd tényleg elválik???

2009.10.29. 17:51 nyugdijas64

 

Már több alkalommal írtam ebben a blogban és másutt is arról, hogy a KÖSZ elnöke az Országgyűlés  Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának 2009 március 11-i ülésén lehetőséget kapott arra, hogy kifejtse az Egyesület álláspontját az ingatlanalapos botránnyal kapcsolatban. Kis szépséghiba, hogy erre neki mindössze három (3) perc állott rendelkezésére, míg a kérdésben finoman szólva nem annyira tájékozott képviselők, valamint az ülésen a Kormány részéről jelen lévő Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár és régi barátunk, Farkas István, a PSZÁF (akkor még) elnöke parttalanul hangsúlyozták a semmit (az ülésről készített felvétel meghallgatható/megtekinthető itt: http://kosz.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=12031 )
 
De sebaj: mi ugyanis készültünk! És hogy ne tűnjön úgy, hogy nem vagyunk progresszívek, a Telkes Jóska által felolvasott javaslataink között szerepelt a tőkepiaci törvény (Tpt.) módosítása is, amelyre vonatkozóan egy komplett, indokolással ellátott „konyhakész” törvénymódosítás tervezete is átadásra került írásban minden érintettnek. Amint erről már többször megemlékeztem, azóta se kép, se hang. Viszont október 22-én a Kormány egy egész törvénymódosítási csomagot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben egyebek között a Tpt. módosítása is szerepel. Eltalálták: a mi javaslataink még elvétve sem találhatók a csomagban. Ezért  tegnapelőtt a következő levelet intéztük dr. Oszkó Péter pénzügyminiszter úrhoz:
 
 
„Tárgy: Törvénymódosítás kezdeményezése
 
 
Tisztelt Pénzügyminiszter Úr!
 
Szövetségünk (rövid nevén: KÖSZ) a befektetők érdekeinek védelmére alakult bejegyzett egyesület, amely a hazai ingatlanbefektetési alapokkal kapcsolatos múlt év végén kezdődött botrányos események során kialakult helyzet kezelésére jött létre. Tevékenységünk keretében győződtünk meg arról, hogy ezen események egyik előidézője a hibás, hiányos, ellentmondásos és részben alkalmazhatatlan jogszabályi környezet volt, tehát az ügy jelentősége messze túlmutat az ingatlanalapokon.
 
Az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsága ez év március 11-i ülésén foglalkozott az ingatlanalapok ügyével. Az ülésen a Pénzügyminisztérium részéről Keller László államtitkár úr, a PSZÁF részéről Farkas István elnök úr vett részt. Ezen az ülésen egyesületünk is lehetőséget kapott álláspontjának kifejtésére. Az ülésen szóban előadtuk és írásban átadtuk a rendezést és a hasonló esetek megelőzését célzó javaslatainkat – egyebek között a 2001. évi CXX. tv. (Tpt.) részletesen kidolgozott módosítási javaslatait. Ezen javaslat azt szolgálja, hogy a befektetési alapok területén megvalósuljon a befektetők tisztességes és átlátható tájékoztatása, a közzétételi szabályok biztosítsák ezt és a befektetési alapok kezelőinek ne legyen lehetőségük a tartós befektetői jogviszonyok egyoldalú, visszaható hatályú módosítására. Ugyancsak célja a javaslatnak az indokolatlan megkülönböztetés és ellentmondásos, alkalmazhatatlan szabályozás kiküszöbölése az alapokba fektető alapok területén.
 
Sajnálatunkra eddig semmilyen visszajelzés nem érkezett a fenti javaslatainkkal kapcsolatban. Most arról értesültünk, hogy a Kormány f. hó 22-én a T/10996 – T/11000 számokon beterjesztette az Országgyűlésnek a pénzügyi tárgyú törvényekre és a PSZÁF jogállásának változására irányuló módosító törvényjavaslatokat. A Tpt. módosításait ezek közül a T/10999 sz. törvényjavaslat tartalmazza, amelynek előadója a pénzügyminiszter. Legnagyobb sajnálatunkra azt kellett megállapítanunk, hogy ezen módosítások között egyáltalán nem szerepelnek a hivatkozott javaslatunkban foglaltak, pedig azok indokoltsága megkérdőjelezhetetlen. Erre tekintettel a jelen levélhez csatoljuk a Tpt. általunk kidolgozott módosítási javaslatát. Kérjük, hogy a javaslatot a törvénymódosítás országgyűlési vitája során módosító javaslatként szíveskedjék beterjeszteni. Ezzel megelőzhető lenne az, hogy a jelenlegi áldatlan helyzet, a hiányos és ellentmondó jogszabályi környezet konzerválódjon és ez által több százezer kisbefektető továbbra is bizonytalan helyzetben legyen kénytelen meghozni döntéseit.
 
Kérésünk teljesítését remélve munkájához további jó egészséget kívánunk. A jelen levelet és annak mellékletét egyidejűleg tájékoztatás céljából megküldjük Farkas Ádám úrnak, a PSZÁF elnökének és Varga Mihály úrnak, az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsága elnökének.”
 
 
Természetesen újfent elküldtük mindhárom fontos úrnak az aktualizált, finomított törvénymódosítási javaslatot. Most tehát nem marad más hátra (ismét), minthogy várunk. Ha az Országgyűlés majdan dönt a javaslatcsomagról, akkor fehéren-feketén kiderül, mit ér a mai Magyarországon egy olyan civil kezdeményezés, amely nem destruktív, hanem jobbító szándékú.
 
Duray Miklós szavait idézve: „most majd elválik a sz@r a víztől”… A folytatásról – ha lesz – természetesen haladéktalanul tájékoztatom olvasóimat.

Szólj hozzá!

Címkék: farkas péter ádám varga mihály országgyűlés pszáf oszkó törvénymódosítás tpt.

A sóhivatalok országa

2009.09.23. 13:13 nyugdijas64

 

Sokáig némi értetlenséggel szemléltem, hogy Telkes Jóska barátomat hogy ki tudja hozni a sodrából az, ha egy állami szervezet nem válaszol a hozzá intézett megkeresésekre. Mostanra rájöttem, hogy neki van igaza. Az én kezdeti bagatellizálásom oka, hogy viszonylag idős korom miatt ezen „szocializálódtam”. Azaz a korábbi évtizedek gyakorlata alapján csaknem természetesnek vettem, ha a „Hivatal” nem válaszol, merthogy határidős kötelezettségei korábban csak az „állampolgároknak” lehettek, a hatalomnak soha. Mostanra ez változott – vagy mégsem?
A problémám az, hogy ha egy magánszemély vagy egy cég válasz nélkül hagyja a hozzá intézett megkeresést, azzal legfeljebb magáról állítja ki az arrogancia és/vagy a trehányság bizonyítványát. Azonban az állam szervei abból a költségvetésből gazdálkodnak, amelyiknek a forrását a tőlünk beszedett adók és egyéb közterhek jelentik. Azaz tulajdonképpen mi vagyunk a „gazdáik” – csak ez – tisztelet a létező kivételeknek – nem ment át a tudatukba. Ezért ebben a posztban közzéteszek egy kis csokrot legarrogánsabb állami szerveinkről – saját tapasztalataim alapján.
 
Alkotmánybíróság
 
Azt hiszem, ez az a szerv, amely sikerrel pályázhat a kétes dicsőségű „listavezetői” helyre – ami számomra azért is sajnálatos, mert ez nem volt mindig így. Még ez év januárjában küldtem el utólagos normakontrollra irányuló indítványomat az AB-nak a tőkepiaci törvény (Tpt.) 2008. november 24-én hatályba lépett  emlékezetes módosítására vonatkozóan. A tértivevény szerint az AB. a beadványt 2009. január 24-én (!) átvette. Azóta se kép, se hang – annak ellenére, hogy az AB honlapján fellelhető eljárási rend szerint már régen értesíteniük kellett volna arról, hogy megkapták, és hogy foglalkoznak-e vele vagy sem. Már azt hittem, elveszett, ezért vagy két hete telefonon érdeklődtem a kezelőirodán. Pillanatok alatt meg is találták a számítógépben. Közölték, hogy „már a jogászoknál van”. Ez végül is jó hír – hiszen legalább nem a cukrászoknál vagy a pékeknél…
 
Köztársasági Elnöki Hivatal
 
Amikor az Országgyűlés tavaly november 17-én eszeveszett sietséggel, minden házszabályt felrúgva „megalkotta” a fenti törvénymódosítást, a KEH ezen célra szolgáló ügyfélkapuján keresztül kértem a köztársasági elnök urat, hogy a már sokszor tanúsított alkotmányos érzékenységét latba vetve ne írja alá a több sebből vérző törvénymódosítást. Válasz nem jött – ha csak az nem tekinthető válasznak, hogy elnök úr még a számára rendelkezésre álló mérlegelési időt sem vette igénybe, hanem három nap alatt aláírt…
 
Országgyűlési képviselők
 
Egy tagtársunk áldozatos munkájának köszönhetően még ez év januárjában mind a 386 országgyűlési képviselő e-mail címére elküldtük azt a javaslatokat is tartalmazó szakmai anyagot, amely az ingatlanalapok botrányával foglalkozott. Egy képviselő sem érezte úgy, hogy a mintegy százezer embert érintő ügy rá tartozott volna – azaz senki nem válaszolt.
 
Ugyanide kívánkozik, hogy amikor március 24-én a KÖSZ elnöke 3 percre (!) szót kapott az Országgyűlés illetékes bizottságának meghallgatásán, mind a bizottság elnökének, mind a Pénzügyminisztérium és a PSZÁF jelen lévő vezetőinek átadta konyhakész, kidolgozott törvénymódosítás – tervezetünket a selejtes tőkepiaci törvényhez. Jól gyanítják, nincs válasz (de az Országgyűlés napokban közzétett - utolsó – jogalkotási tervében ez a téma nem szerepel).
 
Azt gondolom, több járna nekünk adófizetőként a pénzünkért…
 

2 komment

Egy érdekes összehasonlítás

2009.09.17. 12:41 nyugdijas64

 

Régi népi bölcsesség, hogy a bajban ismerszik meg, ki az igazi barátunk. Immár egy éve múlt, hogy a Lehman Brothers bukásával kezdetét vette a „baj”. Ez adott alkalmat arra, hogy egy kis összehasonlítást tegyek a befektetési alapok és a bankbetétek között, azt vizsgálva, melyek inkább a „barátaink”. Íme:
 
Mit mutatnak a számok?
 
A www.eco.hu portálon 371 befektetési alap adatai találhatók. A 2008. szeptember 3. – 2009. szeptember 3. közötti egy évben ezek közül a legalább egy éve működőkből 21 db (6%) éves hozama haladta meg az ugyanezen időszakban lekötött bankbetéttel elérhető átlagos hozamot, 141 db (38 %) negatív hozamot – azaz veszteséget „termelt”, a maradék 56 % hozama ugyan pozitív volt, de alatta maradt a betétekének. Természetesen a „piszkos 38 %” között van az egyetlen Erste kivételével az összes ingatlanalap is.
 
Kockázatok és költségek
 
Azt természetesen minden kezdő tudja – legalábbis tudnia illik -, hogy abszolút kockázatmentes befektetés nem létezik. Viszont sokszor tapasztaltam már, hogy a legtöbben ezt a szempontot elhanyagolják, és szinte csak a számokkal foglalkoznak. Pedig a bankbetétek és az alapok között kockázat szempontjából óriási különbség van. A bank a nála elhelyezett betét után - természetesen mindaddig, amíg fizetőképessége fennáll - előre megállapított mértékű kamatot fizet (amely mostanában még meg is haladja a befektetési alapok jó részének hozamát, amint az az előző adatokból is látszik), függetlenül attól, hogy ez a kamat hogyan érinti az eredményét. Tehát a bank akár veszteség árán is teljesíti a betétesnek tett ígéretét, a betétes pedig kockázatmentes, fix hozammal kalkulálhat. Ezzel szemben a befektetési alap a befektetők kockázatközössége. Aki pedig ebből a kockázatközösségből kimarad, az az alapkezelő, amelyen pedig a konstrukció sikere vagy kudarca leginkább múlik. Az alapkezelő mindenképpen beszedi az alap vagyonából őt és az általa megbízott közreműködőket illető részt, azaz a különféle díjakat (pl. alapkezelői-, letétkezelői-, ingatlanértékelői díjak). Érdekeltsége csupán közvetett: az alap vagyonának csökkenése esetén csak ezeknek a százalékos arányban kifejezett díjaknak az alapja csökken, de az alapkezelő mindenképpen a „pénzénél van”. Szorosabb összefüggés csak a kevés számú sikerdíjas konstrukciónál fedezhető fel. Ráadásul a bankbetét sokkal „olcsóbb”, mivel csak a havi néhányszáz forintos számlavezetési díjat kell állnia a befektetőknek, szemben az értékpapírszámla vezetéséhez kötött és az említett díjakkal terhelt alapokkal. És ezek a díjak még meg sem jelennek az előzőleg részletezett hozamokban, tehát azokat tovább rontják.
 
Az alapokra vonatkozó tőkepiaci törvény (Tpt.) számos olyan „egérutat” tartalmaz egy bajba került alap számára, ami a bankbetétnél elképzelhetetlen. Így pl. az alap max. fél éves időtartamra felfüggesztheti a befektetési jegyek visszaváltását és ezt szükség esetén ingatlanalapnál  további hat, egyéb alapnál három hónappal meghosszabbíthatja, ingatlanalap esetén max. 90 forgalmazási naposra növelheti a rendes visszaváltási határidőt (ezt jól ismerjük), vagy átalakulhat nyílt végűből zárt végűvé.
Az alapkezelők egy része független, más részük mögött pedig egy bank áll. Tehát az utóbbi alapok magánjogi garanciája legfeljebb olyan erős, mint a mögötte álló banké (de így is gyengébb, mint az ugyanezen bank betéteseire vonatkozó garancia), az előbbieké pedig ennél sokkal gyengébb. A betétekre vonatkozó államilag szabályozott visszafizetési garancia (OBA) maximális összege jelenleg 50000 EUR, azaz mintegy 13,5 MFt, az alapokra vonatkozó garancia (BEVA) maximális összege 6 MFt. Az OBA fizetési kötelezettsége a bank fizetésképtelenségének kimondásával, a BEVA kötelezettsége az alap megszűnését követő zárómérleg elfogadásával áll be.
 
Bizalom és transzparencia
 
Minden befektetési döntésben fontos szerepet játszik a bizalom. Ebben jelentős szerepe van annak, mennyire átlátható ("transzparens") annak a szervezetnek a működése, amelyre a megtakarításainkat bízzuk. Hát lássuk:
 
Bankbetét esetén a dolog viszonylag egyszerű. Csak azt kell mérlegelni, van-e és ha igen, mekkora a veszélye annak, hogy a bank fizetésképtelenné válik, mielőtt a betét lejárna. Arra nem kell (nem is lehet) figyelemmel lenni, hogy az adott bank hogyan fekteti be a reá bízott betétet. A befektetési alapok esetén azonban lényegesen többről van szó. Ugyanis a befektetési jegy vásárlásával lényegében ugyanolyan tulajdonosi jogviszony keletkezik, mint a részvényvásárláskor vagy egy kft. üzletrészének birtoklásakor. Azaz a befektetési jegy tulajdonosa az adott alap résztulajdonosává válik abban az arányban, ahogy az általa birtokolt jegyek értéke az alap teljes vagyonához aránylik. Ezt jelenti a már említett kockázatközösség. Nyilvánvaló, hogy egy tulajdonos elvárhatja, hogy a tulajdonát képező vagyon kezelője (azaz az alapkezelő) teljesen átlátható módon működjön és a tulajdonos számára minden olyan információt kiszolgáltasson, ami őt érdekli. Hát ez az, ami távolról sincs így! A vonatkozó rendelkezések (Tpt.) előírják, hogy az alapkezelők féléves és éves jelentéseket, valamint havi gyakorisággal rövíd tájékoztatót hozzanak nyilvánosságra - többé-kévésbé előírt tartalommal. A baj az, hogy ezek a nyilvános tájékoztatások még félig tájékozott emberek számára is rengeteg kérdést nem válaszolnak meg, hasonlóan pl. egy Rt. gyorsjelentéséhez, vagy egy kft. mérlegéhez. És itt van a baj: a gazdasági társaság tulajdonosai jogosultak a társaság közgyűlésén/taggyűlésén résztvenni, és bármilyen, a mérleghez kapcsolódó kérdést feltenni, a társaság operatív vezetése pedig köteles ezeket a kérdéseket megválaszolni. Ugyanez a lehetőség az alapoknál teljességgel hiányzik. Saját gyakorlatom alapján tudom, hogy az alapkezelők az ilyetén feltett kérdésekre nem válaszolnak (lásd pl. ezen blogon a 2009.04.22-i "A Raiffeisen nem válaszol!" c. bejegyzést). Így aztán az úgynevezett "tulajdonosoknak" nem is lehet rálátásuk arra, hogy az alapkezelő az ő érdeküknek, vagy netán egészen más érdekeknek (pl. az alapkezelő mögött tulajdonosként álló bank érdekeinek) megfelelően sáfárkodik-e a rábízott pénzzel. Megjegyzés tőlem: kíváncsi lennék, mit tenne egy kft. tulajdonosa azzal az ügyvezetővel, aki a mérleggel kapcsolatos kérdésére azt válaszolná, hogy semmi köze hozzá? Pedig lenne mit kérdezni, sok is: Pl. azt, hogy ha egy ingatlanalap ingatlankitettsége kevesebb, mint 50 %, miért vesz fel az alap sok milliárdos hiteleket, és azokat mire fordítja, honnan vette fel (netán saját bankjától?), mennyire kedvező- vagy kedvezőtlen feltételekkel, stb.
Az ingatlanalapok amúgy is külön fejezetet jelentenek az átláthatatlanság műfajában. Ugye az alap eszközértékét, azaz a résztulajdonosok pillanatnyi vagyonát alapvetően az ingatlanportfolió értéke határozza meg, amelyet a külső, "független" ingatlanértékelő állapít meg időről időre. Bármennyire hihetetlen, de az alapkezelők szerint ezek az ingatlanértékelők csak a végszámokat közlik, maga a részletes értékelés az alapkezelőknek sem áll rendelkezésére. Ezt az értékelők azzal indokolják, hogy az általuk végzett értékelés az ő védett "know-how"-juk. Hát nem tudom, mit szólnának az ingatlantulajdonosok akkor, ha pl. egy perben vagy egy átruházás során a kirendelt vagy megbízott ingatlanértékelő csak egy számot tenne eléjük a részletes értékelés nélkül azzal, hogy az utóbbi az ő titka?!  Hát  mindenki eldöntheti, hogy ezek után milyen alapon bízik meg egy befektetési alapban.
 
Ezek után mindenki gondolja meg, hova teszi a pénzét…
 

Szólj hozzá!

Címkék: alapok befektetési bankbetétek

Lehet, hogy mégis van határa a hazugságnak?

2009.09.07. 19:37 nyugdijas64

Június 30-án "A hazugságnak nincs határa" címmel írtam arról, hogy a Raiffeisen Alapkezelő írásbeli ígéretével szemben nem hajlandó kiadni a régebbi kezelési szabályzatait/tájékoztatóit. Megírtam, hogy ebben az ügyben a PSZÁF-hoz fordultam - még júniusban. Jeleztem, hogy a blog olvasóit tájékoztatom majd a folytatásról. Hogy ezt eddig nem tettem, az nem az én készülékem hibájának volt betudható. A PSZÁF-tól ugyan mindezideig nem kaptam írásbeli érdemi választ, de a többszöri telefenon történt tájékozódásom alapján tudom, hogy a Raiffeisen első körben még a PSZÁF-ot is elhessegette. Ezek után engem is meglepett, hogy a múlt héten a saját bankomtól - mint forgalmazótól - jelezték, hogy a Raiffeisen egy lemezen elküldte az összes érintett szabályzatot. A bankot úgy tájékoztatták, hogy erre a PSZÁF határozata kötelezte őket.

Azóta az anyagot átvettem és továbbítottam ügyvédünknek. Tehát úgy tűnik, a fák mégsem nőnek az égig. Kár, hogy három hónapot kellett várni arra, hogy ez kiderüljön.

Szólj hozzá!

Címkék: raiffeisen pszáf szabályzatok

A törvénysértés beigazolódott - és a következmények?

2009.08.29. 21:26 nyugdijas64

 

Igen, most már nyugodtan, csupa nagy betűvel merem leírni: a PSZÁF tavaly november 7-i emlékezetes határozata, amellyel felfüggesztette az összes magyar nyílt végű ingatlanbefektetési alap forgalmazását, többszörösen is TÖRVÉNYSÉRTŐ volt!
Talán nem árt felidézni, hogy ebben a blogban is többször állítottam ezt, természetesen csak véleményként. (Így például: 2009.02.09 – „Ingatlanalapok – az évtized befektetési botránya”, 2009.02.09 – „Csiki-csuki PSZÁF-módra”, 2009.04.17 – „Tudósítás Jogállamból (I. rész)”, 2009.05.20 – „Tudósítás jogállamból (III.rész)”, 2009.07.05 – „Egy cikk”)
 
Akik nyomon követték az eseményeket, tudják, hogy a szóban forgó határozatot törvénysértés miatt többen – köztük jómagam is – megtámadtuk az illetékes(nek vélt) Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiumánál. Már ebben a perben is sokat elárult az, hogy a PSZÁF egy árva szóval sem vitatta részletesen alátámasztott jogi érveinket, hanem elsáncolta magát azzal, hogy a felpereseknek nincs „kereshetőségi joguk”, és ezért nincs mit keresniük egy közigazgatási perben. Sajnos ezt az álláspontot osztotta a bíróság is, ezért ez a per jelenleg fellebbezési szakban van a Fővárosi Ítélőtáblán. Látva az általunk természetesnek vélt jogorvoslati út nehézségeit, törvényességi kérelemmel éltem a Legfőbb Ügyészségnél, amely illetékes az országos hatáskörű közigazgatási szervek által hozott határozatok törvényességi szempontból történő felülvizsgálatára és a feltételek fennállása esetén a törvénysértőnek talált határozatok elleni óvás benyújtására.
 
A Legfőbb Ügyészség most érkezett határozata egyebek között megállapítja, hogy törvénysértő volt a PSZÁF határozatának I. pontja szerint 10 forgalmazási napra kiterjedő felfüggesztés, mert a jogszabály szerint ez csak 10 naptári napig tarthatott volna, továbbá annak sem volt jogalapja, hogy a PSZÁF a határozat II. pontjában a kezelési szabályzatok módosítására kötelezte az alapkezelőket.
 
Tehát a határozat érdemi rendelkezést tartalmazó mindkét pontja törvénysértő!
 
Sajnos azon túl, hogy mindezt a Legfőbb Ügyészség megállapította és a PSZÁF felé jelzi, másra nincs lehetősége. Ugyanis az óvás csak olyan esetekben foganatosítható, ha az még alkalmas a jogszabálysértés kiküszöbölésére. Ebben az esetben ez a lehetőség már régen elmúlt.
 
Hát itt tartunk most. Arra egyelőre nincs válasz, hogy a nyilvánvaló jogsértés következményeinek károsultjait kik és hogyan kártalanítják.

1 komment

Címkék: ügyészség legfőbb pszáf törvénysértő határozat

Egy cikk

2009.07.05. 19:10 nyugdijas64

A legutóbbi (július 4-i) hvg-ben a 80-81. oldalon jelent meg az alábbi cikkem tömörítve, a hvg.hu-n pedig teljes terjedelmében, - "Egy befektetési botrány emlékei" címmel. Most már ide is felteszem a könnyebb elérhetőség végett. A megjelentetésért és a segítségért ez úton is köszönetet mondok Kocsis Györgyinek, a hvg főszerkesztőhelyettesének.

"Immár hét hónapja is elmúlt annak, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tavaly november 7-i határozatával kezdetét vette az ingatlanbefektetési alapokkal kapcsolatos botrány, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy az újkori hazai tőkepiac történetének állatorvosi lovává vált. Az eltelt időben – főként eleinte – sokan, sok helyen, sok mindent írtak és mondtak erről, anélkül, hogy a nyitott kérdésekre válaszoltak volna, a nyilvánvaló ellentmondások feloldását megkísérelték volna. Érthető, hogy mindenki a maga igazát szajkózta, nem ritkán indulatos stílusban. De ennyi idő után illik legalább megkísérelni a tisztánlátást, az összefoglalást. Ez az írás ezzel a szándékkal készült.

A történet maga már jól ismert. A PSZÁF az összes hazai ingatlanalap forgalmazását felfüggesztette tíz forgalmazási napra és egyben kötelezte az alapkezelőket, hogy ezen idő alatt változtassák meg az alapkezelési szabályzataikat, mégpedig a vonatkozó tőkepiaci törvény (Tpt.) azon rendelkezései szerint, amelyek nem változtak, és amelyeknek a szabályzatok korábban is megfeleltek – már csak a PSZÁF kötelező jóváhagyása okán is. Ezt követően érdekes „csiki-csuki” játék kezdődött. Az alapkezelők – az egyetlen Erste kivételével – „varázsszóra” úgy módosítottak feltételeiken, hogy a befektetési jegyeket a korábbi jellemzően egy-három forgalmazási nap helyett csak kilencven forgalmazási nap után lehet visszaváltani. Ez több mint négy hónapos befagyasztást jelentett. A „csiki-csuki” ott érhető tetten, hogy minden alapkezelő arra hivatkozott tájékoztatásában, hogy erre a népszerűtlen intézkedésre a PSZÁF kötelezte. Ugyanakkor a PSZÁF levelek és nyilatkozatok tucatjaiban kommunikálta, hogy erről szó sincs, minden alapkezelő a saját belátása szerint döntött. Mindenesetre az általam olvasott összes szabályzat érdekes módon szó szerint ugyanazt a szöveget tartalmazza erről! A lázas tevékenység részeként rendkívüli sürgősséggel módosították a Tpt.-t. Ennek a legfontosabb változása az volt, hogy megengedte a nyílt végű alapok zárt végűvé alakulását, ami korábban tilos volt.

A négy hónapos befagyasztást az alapkezelők „jól” kihasználták. A már említett Erste kivételével 15 – 40 % közötti mértékben leértékelték ingatlan-portfoliójukat, ami a befektetési jegyek ugyanilyen arányú értékvesztését jelentette. Természetesen azt állították, hogy mindez a független ingatlanértékelők műve, amelyet az alapkezelők akkor sem tudnának befolyásolni, ha szeretnék. Mindenesetre a befektetők ennek eredményeként egy csapásra százmilliárdos nagyságrendű veszteséget szenvedtek el. A veszteség realizálását gyorsította – gyakorlatilag kikényszerítette – az, hogy két nagy banki hátterű alap (Raiffeisen és Európa) április elején az új lehetőséggel élve zárt végűvé alakult és az ebből nem kérő – a történtek miatt érthetően bizalmatlan - befektetőkkel mélyen leértékelt árfolyamon „kényszerelszámolt”. Az egyik alapból így a korábbi befektetők 78 %-a, a másikból 85 %-a szállt ki. Ezek helyét az alapok mögött álló bankok (Raiffeisen és UniCredit) vették át, tehát az alapok vagyona az átalakulás folytán nem csökkent.

Az eredeti történetnek a befektetőkön kívül négy szereplője van: a jogszabályi környezet, a felügyelet (PSZÁF), az alapkezelők és az ingatlanértékelők. Részletesen vizsgálva elmondható, hogy a bevezetőben említett állatorvosi ló félrekezelésében mindegyik szereplő megtette a magáét. Lássuk:

Jogszabályi környezet

Az alapokra vonatkozó kibocsátási-, forgalmazási-, közzétételi-, tájékoztatási- és egyéb szabályokat a Tpt. tartalmazza. Külön tanulmányban férne csak el mindannak a következetlenségnek, ellentmondásnak, más jogszabályokkal való konfliktusnak a felsorolása, amivel a Tpt. megnehezíti alkalmazóinak életét. Mivel erre nem vállalkozhatom, csak néhány – az ügy szempontjából lényeges – ellentmondást emelek ki:

2007 óta a Tpt. külön szabályokat tartalmaz az ingatlanalapokra és az úgynevezett ingatlanalapokba fektető alapokra vonatkozóan. Ez utóbbiak nem rendelkeznek ingatlanokkal, hanem az ingatlanalapok befektetési jegyeiből vásárolva alakítják ki saját portfoliójukat. Ki érti ezek után, hogy az alapok alapjaira vonatkozó szabályok sokkal szigorúbbak, mint a mögöttes alapokra vonatkozók? Így például a mögöttes alapok befektetési jegyeinek visszaváltási határideje 90 forgalmazási napig terjedhet, az alapok alapjaié pedig csak 31 naptári napig. Az alapok alapjainak a forgalmazási feltételekben bekövetkező változást legalább 30 nappal az esedékesség előtt közzé kell(ett volna) tenni, a mögöttes alapokra vonatkozóan nincs ilyen szabály. De a legszebb, hogy bizonyos arány felett az alapok alapja átveheti egy mögöttes alap forgalmazási szabályait. Ez a rendelkezés egyszerűen nem alkalmazható, tekintettel az alapok alapja elvben bármikor változó összetételű portfoliójára. Erre már a PSZÁF is rájött. Ezért ez év áprilisban értelmezte a rendelkezést – természetesen az alapkezelőknek kedvező és kiterjesztő módon (amelyre nem rendelkezik jogosítvánnyal).

A másik ilyen dzsungel a tájékoztatási- és közzétételi szabályok környékén található. A Tpt. mellékletei írják elő, mit kell tartalmazni a befektetők tájékoztatására szolgáló nyilvános dokumentumoknak. Bármennyire érthetetlen, a visszaváltási feltételek csak a legrészletesebb dokumentumnak, a kezelési szabályzatnak képezik kötelező tartalmi elemét. Pedig nem tudnék fontosabb feltételt elképzelni egy befektetés esetén, minthogy mennyi idő alatt és milyen módon mobilizálható. Ráadásul a törvény azt is lehetővé teszi – és természetesen az alapkezelők élnek is vele -, hogy egy alapkezelő az általa kezelt összes alapról egyetlen összevont szabályzatot készítsen. Az ilyen szabályzatok jellemzően száz-kétszáz oldal terjedelmű apró betűvel írott könyvek, amelyeknek ráadásul kizárólag az utolsó, éppen érvényes változata érhető el, és az is csak az interneten (előfordult, hogy a forgalmazó bank fiókjában is onnan jutottak hozzá). Így aztán a szép színes rövid tájékoztatókban a visszaváltási feltételeknek nincs nyoma, csak annak, hogy miért ajánlják a befektetést. A nem kellően dörzsölt befektető meg csodálkozhat, amikor azt dörgölik az orra alá, hogy miért nem tájékozódott. Azon az interneten, amit egy szakmai szervezet nem régi kutatása szerint Magyarországon a nyugdíjas korú lakosság 4 %-a használ rendszeresen. Érdekesség: a befektetési vállalkozásokra vonatkozó törvény (Bszt.) részletesen szabályozza, hogy csak annak az ügyfélnek kell megelégednie az internetes tájékoztatással, aki ehhez előzetesen írásban hozzájárulását adta. Viszont a bankok álláspontja szerint ez a jogszabály csak az „egyik felükre”, nevezetesen a portfoliókezelési tevékenységre vonatkozik. Mármost az ilyen tevékenység nem a kispénzűek, hanem a jómódúak kiszolgálására szakosodott. Ezeknél pedig inkább feltételezhető az internet használata, mint az eldugott faluban élő nyugdíjasnál, aki viszont az egész életének megtakarítását bízta az alapkezelőre. Vajon hol itt a logika?

A Felügyelet szerepe

Egy június 20-i sajtóbeszélgetésen a PSZÁF frissen lemondott (lemondatott?) elnöke azt nyilatkozta, hogy kifejezetten büszke azokra az intézkedésekre, amelyeket a PSZÁF az ingatlanalapok ügyében foganatosított. Hát, ami sok, az sok. Szerintem meg ezek az intézkedések – és főleg azok következményei – a PSZÁF történetének legsötétebb lapjaira íródnak. És itt nem arra gondolok, hogy az emlékezetes határozat törvényes volt-e vagy sem. Ezt majd eldöntik az igazságszolgáltatás illetékes fórumai. Az azért sokat elárul, hogy a folyamatban lévő közigazgatási perekben a PSZÁF meg sem kísérelte cáfolni a határozattal szemben a pereket indítók részéről támasztott törvényességi kifogásokat, hanem arra hivatkozott, hogy a befektetők nem voltak „ügyfelei” az eljárásnak, ezért aztán nincs mit keresniük egy közigazgatási perben. Ennél többről van szó: arról, hogy a legfőbb piacfelügyeleti hatóság nem csak jogosítványait túllépve avatkozott be meghatározóan a piaci folyamatokba, hanem mást kommunikált a külvilág felé, és mást tett.

A felfüggesztést követően a PSZÁF legmagasabb szinten, sajtónyilatkozatokban (is) nyugtatta a befektetőket, azt állítva, hogy az alapokkal nincs baj, a felfüggesztés csupán azt a célt szolgálja, hogy az alapkezelők megfelelően tájékoztassák ügyfeleiket az ingatlanalapok sajátosságairól. A még friss határozat nem nyilvános indokolásában pedig az szerepelt, hogy a felfüggesztésre a rendkívüli mértéket elérő pénzkiáramlás miatt volt szükség… Ugyanez az indokolás – és a nyilatkozatok is – hivatkoztak a befektetőkkel való „egyenlő elbánásra”. Ezzel nyilván azt kívánták indokolni, hogy miért függesztették fel az összes alap forgalmazását, - köztük azokat is, amelyekkel nem volt probléma - ahelyett, hogy csak a válságos helyzetűeket érintették volna. Sajátságos tőkepiaci szemlélet, amely tovább is gondolható. Ugyanezen megfontolás alapján indokolt lehet felfüggeszteni az összes részvény kereskedését a BÉT-en akkor, ha mondjuk a MOL nagyot zuhan… Amúgy maga a felfüggesztés indokoltsága is súlyos kérdésekkel terhelt. Ugyanis minden érintett alap szabályzatában ott volt korábban is a lehetőség arra vonatkozóan, hogy ha a likvid eszközhányad a szabályzatban meghatározott limit alá csökken, az alapkezelő saját döntése alapján áttérjen a max. 90 napos visszaváltásra. Igaz, ebben az esetben színt kellett volna vallani, aminek következtében nyilvánvalóvá váltak volna az egyes alapok vagyonszerkezetében fennálló különbségek („jó” és „rossz” termékek). Ma már az egész szakma tényként kezeli azt a „városi legendát”, hogy a határozat tulajdonképpen két bank nyomására, a szakma nagy részének ellenkezése ellenére született meg. Ezek azok a bankok, amelyek úgy gondolták, kényelmesebb a PSZÁF háta mögé bújva időt nyerni, mintsem tisztességgel tájékoztatni a befektetőket és élni a jogszabályban számukra biztosított lehetőséggel. Másokkal ellentétben én nem kiáltok rendőrért ebben az ügyben sem. Ugyanis ami történt, szerintem nem bűncselekmény. Pusztán bizonyos piaci szereplők érvényesíteni akarták az érdekeiket a hatóságnál, és sikerrel jártak. Ez pedig nem bűn. Csak hiba, mégpedig a hatóságé.

Ez a hatóság egyébként már 2006 áprilisában egy terjedelmes és szakszerű tanulmányban rámutatott az ingatlanalapok kódolt kockázataira – különösen az ingatlanértékelések manipulatív befolyásolásának lehetőségére. Éppen ezért nem érthető, miért végezték az ellenőrzési tevékenységet tessék-lássék, formális módon. E sorok írójának januári kezdeményezése alapján soron kívüli ellenőrzést folytattak egy nagy ingatlanalap kezelőjénél és értékelőjénél. Az ellenőrzés abból állt, hogy a vizsgálat alanyai írásbeli jelentést készítettek arról, miért van náluk minden rendben. A PSZÁF pedig ezeket a jelentéseket egy formális kísérő levéllel másolatban továbbította a vizsgálat kezdeményezőjének.

Érdemes visszaidézni a PSZÁF illetékeseinek néhány hónappal ezelőtti nyilatkozatait. Két dolgot emelnék ki: A befektetőknek szóló egyetlen tanács az volt, hogy ne realizálják a veszteségeiket, azaz ne szálljanak ki, mert „lesz ez még jobb is”. Ezen kívül előszeretettel hivatkoztak arra, hogy a gazdasági válság miatt más országokban (pl. Németország) is sor került az ingatlanalapok egy részének felfüggesztésére. Igaz. Csak azt nem tették hozzá, hogy például a kilenc felfüggesztett német alap esetében semmiféle olyan leértékelésre nem került sor, amely az alapok hozamában meglátszott volna. Mint ahogy azt sem, hogy ezek az alapok maguk döntöttek a felfüggesztésről, nem bújtak a piacfelügyelet szoknyája mögé.

Alapkezelők

Ennek a történetnek az egyik leglényegesebb tanulsága, hogy bebizonyosodott: amikor baj van, az alapkezelők – egy kivétellel (Erste) - nem a befektetőket, hanem a saját érdekeiket védik, akár a törvényes határokon is túl. Az alapkezelőnek nincs igazi kockázata, az szőröstől-bőröstől a befektetők közösségéé. De az legalább elvárható lett volna, hogy egyrészt időben teljesítik a Tpt. által is előírt rendkívüli tájékoztatási kötelezettségüket akkor, amikor már látszottak a viharfelhők, másrészt pedig éltek volna a saját szabályzataik által biztosított olyan jogokkal, amelyek tompították – esetleg meg is előzték – volna a földcsuszamlást. Ilyen jog volt a meghatározott összeghatár (jellemzően százmillió forint) feletti visszaváltási igények teljesítésének késleltetése, amely az intézményi befektetőket érintette volna. Erre azonban nem került sor – legalábbis a BAMOSZ hozzáférhető adataiból ez látszik, és erre utal az is, hogy az ezt firtató kérdésekre az alapkezelők „beszédes” hallgatással válaszolnak.

A válaszok egyébként nem csak ezekre a kérdésekre hiányoznak. Bár ember legyen a talpán, aki az alapkezelők számára előírt időszakos (havi, féléves és éves) tájékoztatók alapján valós képet kap a gazdálkodásukról (amely tájékoztatók tartalma időről időre módosul, még jobban nehezítve a tisztánlátást), azért számos – látszólag megmagyarázhatatlan – lépésre nincs érdemi válasz. Mint például arra, hogy a korábbi évek alacsony (50 % alatti) ingatlankitettsége mellett miért terhelték árfolyamkockázatot hordozó deviza-alapú hitelekkel az alapokat, vagy arra, hogy indokolt-e az, hogy az ingatlanvagyonból származó bérleti díjbevétel több mint háromnegyedét emésztették fel egyes alapkezelők által elszámolt költségek, és ezekben még nem is szerepelt az értékcsökkenés? Az ilyen és hasonló kérdéseket az alapkezelők – tisztelet a biztos létező kivételeknek - többnyire egyáltalán nem válaszolják meg arra hivatkozva, hogy ezt a törvény nem írja elő számukra.

Az alapkezelők válaszok helyett az apró betűk függönye mögé bújnak és minden bajért a hozzá nem értő befektetőket okolják. Jellemző példa a FirstFund Alapkezelő vezérigazgatójának 2008 december 15-i „vitaindító” írása a portfolio.hu-n. Ebben jól lerántja a „rövidlátó” befektetőket, akik képesek voltak az - akkor még tiszavirág-életűnek gondolt – akciós banki kamatokért kiszállni az alapokból, mert „az uborkában már jók vagyunk, a pénzügyeket meg még tanulgatjuk”. Ugyanitt tesz szemrehányást a szerző azért, mert nem olvassák el azokat az alapkezelői tájékoztatásokat, amelyek az ingatlanalapok esetében minimum 2-3 éves befektetési időszakról szólnak. Hm. A Raiffeisen Alapkezelő még az átalakulás előtti legutolsó tájékoztatójában is 1 éves minimális befektetési időtávot javasol és tartok tőle, hogy a többi alapkezelő is hasonlóan járt el. Ez persze érthető. Ha az alapokat három éves időtávra, nem pedig a látra szóló bankszámlával összemérhető likviditású befektetésként reklámozták volna, nem hogy hatszázmilliárd, de még hatvanmilliárd forint sem áramlott volna az ingatlanalapokba.

A leglényegesebb kérdés azonban kétségkívül az ingatlanértékeléseké, mivel bárki bármit is állít, csak a legnaivabbak hihetik el azt, hogy ehhez az alapkezelőknek nincs közük. De ez már a következő részhez tartozik.

Ingatlanértékelés

Ennek a kérdésnek már több kötetnyi irodalma keletkezett az elmúlt fél évben. Egy dologban a szakértők egyetértenek: a probléma nem 2008 novemberében, hanem sokkal korábban kezdődött. Ugyanis az ingatlanforgalmazó alapok ingatlanjainak értékét az úgynevezett jövedelemtőkésítő, egyszerűbben hozamszámításon alapuló módszerrel határozzák meg. Ez – kicsit leegyszerűsítve – azt jelenti, hogy az ingatlanok után szedett bérleti díjból származó hozamot hasonlítják össze azzal az elvárt hozammal, amelyre alapvetően a tőkepiacon fellelhető egyéb – hasonló biztonságot kínáló – befektetési formák piac által beárazott hozamai hatnak. Ebből következik, hogy ha az elvárt hozamok növekszenek, akkor az ingatlanok értéke (hasonlóan pl. a kötvényekhez) csökken és fordítva. Mármost minden elemzésből kitűnik, hogy ezek az elvárt hozamok 2007 év közepétől kezdve folyamatosan növekedtek. Mivel az ingatlanokat a Tpt. előírásai alapján legalább negyedévente újra kell értékelni, a hozamváltozás fenti hatásának már 2007-ben tükröződnie kellett volna az ingatlanalapok árfolyamában. De erre érdekes módon – és nyilván nem véletlenül – mégis csak 2009 elején, a befagyasztás időszakában került sor. Akkor, amikor már egyértelműen látszott, hogy a piac bedőlt és a befektetők a befektetésük foglyává váltak. Korábban az - úgymond független - ingatlanértékelők nem tartották szükségesnek a korrekciót. Gondolni sem merek arra, hogy esetleg azért, mert attól tartottak, hogy akkor már korábban elindul a pénzkiáramlás…

Arra sincs magyarázat, hogy ugyanazon a hazai piacon tevékenykedő és teljesen megegyező ingatlanportfolióval (döntően „A” kategóriájú iroda- és kereskedelmi ingatlanok) rendelkező alapok ingatlanértékelései között mi magyarázhat fényévnyi különbségeket? Elég, ha összehasonlítjuk az Erste, a Raiffeisen és az Európa alapok árfolyamainak alakulását. Az első látszólag meg sem érezte a válságot. Hozama szolidan, de egyenletesen a pozitív tartományban volt és van jelenleg is. A második húsz százalékot közelítő leértékelés után alakult át zárt végűvé és azóta árfolyama alig változik. A harmadik hajtotta végre a legnagyobb, harminc százalék feletti leértékelést és a zárt végűvé alakulást követően szinte azonnal „megtáltosodott”. Az átalakulást követően évesített hozama az első hónapban a száz százalékot is meghaladta. Az utóbbi két alap esetében pedig gyakorlatilag nem beszélhetünk likvid eszközökről, csak ingatlanokról.

Az már tényleg a szakmai részletkérdések világába vezet, hogy ugyanazok az ingatlanértékelők ugyanazoknak az ingatlanoknak az értékelésére egyszer a hazai, máskor meg például a londoni referenciahozamokat használják. De mindebbe állítólag az alapkezelők sem látnak bele, merthogy az ingatlanértékelők értékelési módszerei saját know-howjukat képezik, amelyeket nemhogy nyilvánosságra nem hoznak, de még a megbízó előtt is homály fedi azokat.

Azt gondolom, a PSZÁF teljesen megalapozottan írta már a 2006 áprilisi tanulmányában azt, hogy „sok esetben feltételezni lehet, hogy a piaci adatok manipuláltak”.

És ki védi a befektetők érdekeit?

Ezt inkább költői kérdésnek szántam. Merthogy a „hivatalos” válasz erre a PSZÁF lenne, mivel a hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok értelmében tőkepiaci termékek esetén ez a szervezet illetékes a fogyasztók érdekeinek védelmére. Nem hiszem, hogy létezik olyan befektető, akinek a véleménye szerint ez az érdekvédelem ebben az ügyben tetten érhető lett volna. Ezért megalakult civil egyesületként a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége (KÖSZ), amelyik első helyen ezt a célt tűzte zászlójára. Eddigi tevékenységük nem eredményezett átütő sikert. Kezdetben ugyan jelentős média-nyilvánosságot kaptak, de – mint annyi más ügyben – ez az érdeklődés az idő múltával alábbhagyott. A játszma többi szereplői pedig nem tekintik őket partnernek, hanem igyekeznek néhány feltűnést kereső hőzöngő passziójának beállítani törekvéseiket. A politika sem volt kész eddig igazán a párbeszédre. Érthető: a hitelfelvevők politikailag sokkal hálásabb témának látszanak. Ezért aztán most pereket indítanak. Az alapkezelőket egyesítő BAMOSZ pedig arról beszél, hogy legfőbb ideje egy teljesen új tőkepiaci törvény megalkotásának. Ebben speciel igazuk van. Csak attól tartok, hogy nem ugyanarra gondolnak, mint a befektetők képviselői.

A tanulságok

Meggyőződésem, hogy ez a történet túlmutat az ingatlanalapokon is és olyan maradandó kárt okoz a befektetési alapok teljes hazai piacának, amelyet csak hosszú idő alatt lehet helyrehozni. Addig, amíg a dolgok jól mentek, a befektetők nem sokat foglalkoztak a különféle befektetési formák – ezen belül különösen a bankbetét és a befektetési alapok – közötti különbségekkel. Pedig érdemes! Ugyanis a két befektetési forma között mind a bizalmi elemek, mind a költségek tekintetében nagy eltérés van. A bank a nála elhelyezett betét után - természetesen mindaddig, amíg fizetőképessége fennáll - előre megállapított mértékű kamatot fizet (amely mostanában még meg is haladja a befektetési alapok jó részének hozamát), függetlenül attól, hogy ez a kamat hogyan érinti az eredményét. Tehát a bank akár veszteség árán is teljesíti a betétesnek tett ígéretét, a betétes pedig kockázatmentes, fix hozammal kalkulálhat. Ezzel szemben a befektetési alap a befektetők kockázatközössége. Aki pedig ebből a kockázatközösségből kimarad, az az alapkezelő, amelyen pedig a konstrukció sikere vagy kudarca leginkább múlik. Az alapkezelő mindenképpen beszedi az alap vagyonából őt és az általa megbízott közreműködőket illető részt, azaz a különféle díjakat (pl. alapkezelői-, letétkezelői-, ingatlanértékelői díjak). Érdekeltsége csupán közvetett: az alap vagyonának csökkenése esetén csak ezeknek a százalékos arányban kifejezett díjaknak az alapja csökken, de az alapkezelő mindenképpen a „pénzénél van”. Szorosabb összefüggés csak a kevés számú sikerdíjas konstrukciónál fedezhető fel. Ráadásul a bankbetét sokkal „olcsóbb”, mivel csak a havi néhányszáz forintos számlavezetési díjat kell állnia a befektetőknek, szemben az értékpapírszámla vezetéséhez kötött és az említett díjakkal terhelt alapokkal. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a betétekre vonatkozó államilag szabályozott visszafizetési garancia (OBA) összegében és hozzáférhetőségében is kedvezőbb az alapokra vonatkozó garanciánál (BEVA). Nem véletlen, hogy a legtöbben, akik az ingatlanalapoknál „megégették” magukat, más befektetési alapokkal sem kacérkodnak. És ezen már nem is lehet hosszú ideig változtatni. Előbb kellett volna felmérni a várható hatásokat.

Sajnos az ebben a dolgozatban felvetett kérdésekre máig nincs válasz. A befektetők a sánc egyik, az összes többi – ebben az írásban említett – szereplő a sánc másik oldalán ásta be magát. Az utóbbiak visszahúzódtak az ott felépített elefántcsonttoronyba és kényszeresen kerülik a közvetlen párbeszédet az előbbiekkel. Helyette konferenciákat rendeznek, ahol a „zavaró” és „hozzá nem értő” befektetők távollétében arról győzködik egymást, hogy minden rendben van és az ingatlanalapok felett nem ment még le a nap. Pedig már régen éjszaka van. Közben az előbbiek készülnek a perekre és abban reménykednek, hogy a kezdeti lelkesedés és felháborodás kitart bennük a remélt eredmény eléréséig. Ebben nem vagyok biztos...

2009. június 24.
 

Szólj hozzá!

Címkék: cikk botrány befektetési hhvg

A hazugságnak nincs határa!

2009.06.30. 11:06 nyugdijas64

Az Egyesület legutóbbi gyűlésén néhányan vállaltuk, hogy egy-egy alap összes régi tájékoztatóját/szabályzatát beszerezzük a perekhez, hogy ne kelljen mindenkinek ugyanezt megtenni és több száz oldalt összegyűjteni. Én a Raiffeisen szabályzatait vállaltam. Azt hittem, könnyű dolgom lesz, mivel „bőrpapír” volt a kezemben. Kiderült, hogy megint egyszer naiv voltam, mert hittem egy bank ígéretének. Az április 22-i „A PSZÁF megvizsgálta” című bejegyzésemben már írtam arról, hogy még januárban rendkívüli felügyeleti ellenőrzést kezdeményeztem a Raiffeisen Alapkezelő ellen. A vizsgálat lezárásáról értesítő leveléhez a PSZÁF mellékelte az alapkezelő kérdéseimre adott válaszait, amelyekben egyebek között a következők olvashatók:

Az Alapkezelő (és a PSZÁF is) rendelkezik a befektetési alapok tájékoztatóinak korábbi változatával, amelyet bármely ügyfél kérésére akár elektronikusan, akár a forgalmazó helyeken keresztül megküld a befektetőnek, amennyiben ilyen kérés jut el hozzá..”.

Ennek alapján június 8-án írásban kértem az alapkezelőt a korábbi szabályzatok kiadására. Június 15-én a forgalmazó bankhoz irányítottak. Megtettem. Végül június 24-én a forgalmazó bankon keresztül a következőt válaszolták: „…nem áll módunkban a kért tájékoztatókat rendelkezésre bocsátani, mert az említett dokumentumok elérhetővé tételére nem vagyunk törvényileg kötelezettek, és semmilyen üzleti érdekünk nem fűződik hozzá…”. Ami ebből következik: az alapkezelő hazudott a Felügyeletnek, ahova június 24-én a következő levelet küldtem:

A Felügyelet a 2009. január 24-én kelt kérelmem alapján vizsgálatot folytatott a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt-nél. A vizsgálat eredményéről az április 7-én kelt 12653/7/2009. sz. levelével tájékoztatott. Ezen levélhez csatolta a panaszolt Raiffeisen Alapkezelő Zrt.-nek a panaszra vonatkozóan 2009. március 9-én kelt válaszát is. Ezen válasz 6. pontjában (1. sz. melléklet) a következők olvashatók: „Az Alapkezelő (és a PSZÁF is) rendelkezik a befektetési alapok tájékoztatóinak korábbi változatával, amelyet bármely ügyfél kérésére akár elektronikusan, akár a forgalmazó helyeken keresztül megküld a befektetőnek, amennyiben ilyen kérés jut el hozzá..”.

2. sz. mellékletként csatolom azokat az e-maileket, amelyek tanúsítják, hogy 2009. 06. 08-án kértem az Alapkezelőtől a korábban hatályban volt kezelési szabályzatokat és üzletszabályzatokat, az Alapkezelő pedig június 15-én a forgalmazóhoz irányított, amely lépést még aznap megtettem. Ezen kérésemet a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetségének tagjaként azért juttattam el, mert ez az egyesület kártérítési pereket kíván indítani az ingatlanalapok alapkezelői ellen, és a keresetlevelek összeállításához és dokumentálásához ezek a szabályzatok elengedhetetlenek.

A forgalmazótól a mai napon kapott, 3. sz. mellékletként csatolt e-mail szerint az Alapkezelő végül elzárkózott a kérés teljesítésétől.

Mindez azt jelenti, hogy az Alapkezelő a bevezetőben említett, a Felügyeletnek írt dokumentumban valótlant állított, továbbá, hogy elzárkózásával akadályozza a befektetők jogérvényesítését. Kérem, hogy szíveskedjenek az Alapkezelő felé intézkedni annak érdekében, hogy az a korábban a Felügyeletnek írt tájékoztatása szerint járjon el.”

Kíváncsian várom a választ és a folytatást…


 

Szólj hozzá!

Címkék: hazugság raiffeisen pszáf alapkezelő

Lemondott a PSZÁF elnöke - aki büszke arra, amit elkövetett!

2009.06.18. 21:59 nyugdijas64

A mai délután vezető híre volt Farkas Istvánnak, a PSZÁF elnökének lemondása, amelyet a miniszterelnök július 1-jei hatállyal elfogadott. Feleségem a tanú rá, :) hogy már tegnap mondtam neki, pár napon belül bekövetkezik ez a lépés. Tehát nem volt meglepő, még kevésbé mulatságos. Most persze örülnöm kellene. Örülök is meg nem is. Mert aki nyomon követte az elmúlt hetek eseményeit, az tudja, hogy a lemondásnak kevés közvetlen köze van mindahhoz, amit a PSZÁF például az ingatlanalapokkal kapcsolatban elkövetett. A történet a pénzről szól, mint kis hazánkban mindig. A PSZÁF ugyanis vitathatatlanul a leggazdagabb közigazgatási szerv Magyarországon. Ennek alapvető oka, hogy a PSZÁF-ról szóló 2007. évi CXXXV. tv. (Psztv.) "bebetonozta" a PSZÁF bevételeit, amelyek pedig számosak: ilyen bevétel pl. a pénzintézetek, alapkezelők, pénzügyi szolgáltatók által a kezelt vagyon arányában meghatározott felügyeleti díj, a konkrét ügyekben fizetendő igazgatási szolgáltatási díj és a Felügyelet által kiszabott bírságok. A bankok mérlegfőösszegeinek, a befektési alapok által kezelt vagyonnak az ismeretében nem nehéz kiszámítani, hogy csak a felügyeleti díj több milliárd Forintot tesz ki évente. Az említett törvény pedig úgy rendelkezik, hogy ezeket a bevételeket csak a PSZÁF működésére lehet fordítani, azok nem vonhatók el. Új kormányunk pedig a mostani ínséges időszakban szemet vetett ezekre a bevételekre és törvénymódosítás útján szerették volna rátenni a kezüket a nem kis pénzre. A PSZÁF elnöke felháborodottan tiltakozott, elkövetve azt a hibát, hogy még a nyilvánossághoz is fordult ez ügyben, a Felügyelet függetlenségét féltve. A Kormánynak sem kellett több! Legott rájött egyrészt arra, hogy az EU legtöbb országában a pénzügyi felügyeletek a jegybankokba integráltan működnek, másrészt arra, hogy mennyi hibát követett el az - eddig érinthetetlen - PSZÁF. A - nyilván nem véletlenül - kiszivárgott munkaanyagokban hangsúlyosan szerepelnek az ingatlanalapok felfüggesztésével kapcsolatos baklövések, amelyekkel - legalábbis a jelenlegi hangok szerint - sem a PM, sem az MNB nem értett egyet (de ezt jól titkolták). Az index.hu-n megjelent írás (és több másik) emlékeztet arra, hogy éppen a KÖSZ feljelentése alapján került gyanúba a Felügyelet azzal kapcsolatban, hogy az ominózus felfüggesztő határozat talán bizonyos banki körök nyomására születhetett. Hirtelen feltűnt a kormányzatnak, hogy a Felügyelet indokolatlanul elnéző volt a bankokkal szemben mind az ellenőrzések lazaságát, mind a kiszabott bírságok csekély súlyát tekintve. Egyes elemzések nem átallanak olyat állítani, hogy a Felügyelet a bankok javára részrehajló volt. Csak nem!..

A jelenlegi állapot szerint borítékolni lehet azt a nem távoli lépést, amellyel a PSZÁF önálló léte megszűnik, és beolvad a Magyar Nemzeti Bankba. A héten a kormány már elő is állt a Parlamentben ezzel a javaslattal, amely most még leverte az illetékes bizottságban a lécet - nem kellő előkészítettség okán. Mivel az MNB nyeresége - ha van - az állami költségvetést gyarapítja, nem nehéz belátni, hogy a PSZÁF arany életének vége, mivel a befolyt díjak és bírságok az MNB nyereségét és ezáltal a költségvetést fogják gyarapítani.

Hát ezért mondott le Farkas István. Pedig másért kellett volna...

Ha már itt tartunk: az ügy apropóján felütöttem a Psztv-t. A 26. § (2) g) pontja szerint a Felügyelet a befolyó bírságokból egyebek között a bírák, ügyészek speciális pénzpiaci ismeretekre vonatkozó továbbképzését finanszírozhatja. Tetszik érteni: azokét a bírákét, akik aztán a PSZÁF elleni perekben ítélkeznek. No comment..

És a csattanó: A hvg.hu-n most (azaz június 20-án) megjelent sajtóbeszélgetésen a lemondott elnök azt modta, hogy az ingatlanalapokkal kapcsolatban tett intézkedéseire kimondottan büszke, mert ezeket "az alapkezelők lépései visszaigazolták". Világos. Ezek voltak azok a lépések, amelyek a manipulatív leértékelések révén sok tízmilliárd Forintot kiloptak a befektetők zsebéből. Hát erre tényleg büszke lehet Farkas úr. Félve kérdezem meg ezek után: a sok tízezer befektető lépései mit igazoltak vissza? Azokkal miért nem dicsekszik a volt elnök? Azt hiszem, ennél világosabban már nem lehetett volna megfogalmazni azt, amit eddig is tudtunk: hogy a Felügyelet a befektetők helyett és velük szemben a bankok, alapkezelők és hasonlók érdekeit védi.

Szólj hozzá!

Címkék: farkas lemondott istván pszáf

Tudósítás jogállamból (III. rész)

2009.05.20. 12:42 nyugdijas64

 

"A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam"

(Alkotmány 2. § (1) bekezdés)

Ez a bejegyzés az azonos főcímű, április 17-i bejegyzésem folytatása, tehát az előzmények miatt célszerű azzal együtt olvasni. És megint egyszer már jó előre elnézést kérek két dolog miatt is: Egyrészt, mert nem lesz rövid, másrészt, mert akármennyire is igyekszem "népszerű" kifejezéseket használni, nem kerülhetek el bizonyos idézeteket és jogi szakkifejezéseket. Saját kommentjeim azok kék színéről ismerhetők fel.

Mint ismert, a nyitva álló 30 napos határidőn belül két magánszemély támadta meg a PSZÁF emlékezetes 2008. november 7-i határozatát. A bíróság e két pert nem vonta össze. Mindkét perbe Balázzsal ketten magánszemélyként beavatkoztunk a felperesek pernyertessége érdekében. Az egyik perben április 17-én első fokon a bíróság az alperes PSZÁF-nak adott igazat (az írásbeli ítéletet még nem kaptuk meg). A másik perben május 19-én ugyanilyen ítélet született első fokon. Pedig az első per tanulságaira alapozva jobban felkészültünk - egyebek között ugyanennek a bíróságnak a hasonló ügyekben hozott döntéseiből is, sőt ebben a perben újabb beavatkozók jogi képviselőjeként ügyvédünk, István is részt vett.

Maga az ügy viszonylag egyszerűnek látszik: A felperesek azért kérték a PSZÁF határozatának hatályon kívül helyezését, mert tételesen sért két jogszabályi rendelkezést is: egyrészt tíz forgalmazási nap (azaz tizennégy naptári nap) helyett csak tíz naptári napra lett volna joga felfüggeszteni az ingatlanalapok forgalmazását a Felügyeletnek, másrészt azzal, hogy az alapkezelőket az egyébként szabályszerű (korábban éppen a Felügyelet által jóváhagyott) kezelési szabályzatok módosítására kötelezte, túlterjeszkedett saját hatáskörén, amelyet a tőkepiaci törvény (Tpt.) határoz meg, és amely ilyenre nem jogosítja fel a Felügyeletet.

A PSZÁF a perekben ezekkel az érdemi kifogásokkal egyáltalán nem foglalkozott - és a bíróság sem. Alperesi álláspontjuk kizárólag abban merült ki, hogy vitatták a felperesek ú. n. "kereshetőségi jogát", ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy a felpereseknek nincs jogosultságuk arra, hogy az érdekeiket sértő határozat ellen jogorvoslattal éljenek.

Itt hosszabban el kell időznünk. Ugyanis a "kereshetőségi jog" fogalmát hiába tetszenek bármely jogszabályban keresni. Ott bizony nincs ilyen! Ez a fogalom csak a perekben és esetleg egyes értekezésekben jelenik meg, mint a hazai jogászvilág egyik érdekes kreációja. Ennek (nem egyszerű) megértéséhez alább idézek a bíróság egy korábbi ítéletéből:

„A perindítási jog és a kereshetőség joga nem azonos fogalmak.
 
A kereshetőség - a Pp. 3.§ alapján - azt a konkrét anyagi jogi kapcsolatot jelenti, amely a per tárgya és a peres fél valamely anyagi joga között fennáll. A közigazgatási per tárgya a Pp. 324.§ (2) bekezdésében felsorolt valamely eljárásban hozott közigazgatási jogi aktus törvényességi felülvizsgálata. Közigazgatási perben a felperes kereshetőségi joga akkor áll fenn, amennyiben a felülvizsgálandó közigazgatási döntés alkalmas arra, hogy a felperes valamely anyagi jogszabályban meghatározott jogát érdemben alakítsa.
 
A perindítási jogot megalapozza az a körülmény is, hogy a közigazgatási határozat a felperes jogos érdekét közvetlenül érinti. A perindítási jogosultság ugyanakkor az alperesi határozat érdemi vitatásához önmagában - kereshetőség hiányában - nem elegendő. Létezhet olyan helyzet, amikor a felperes perindítási jogosultsága fennáll, de kereshetőségi joga nincsen. A kereshetőségi jog ugyanakkor perindítási jogosultság hiányában kizárt. 
 
A bíróság arra kíván rámutatni, hogy a per tárgyához (közigazgatási határozat törvényessége) viszonyított anyagi jogi érdekeltségnek nem elegendő valamely, az alperes által alkalmazható anyagi jogi norma és a felperes ugyanezen normában nevesített alanyi joga között fennállnia. A jogvitában való érdekeltség (Pp. 3.§) közigazgatási perben akkor áll fenn, ha a felperes egyértelműen bemutatja azt, hogy az általa jogszerűségét tekintve vitatott közjogi aktus hogyan képes közvetlenül jogát vagy jogos érdekét megváltoztatni, alakítani. A kereshetőség akkor létezik, ha felperes bizonyítja, hogy a keresete teljesítésével anyagi jogszabályban meghatározott joga keletkezik, módosul, megsértett joga reparálódik, avagy kötelezettsége megszűnik. Ennek bizonyítása az alperes hatáskörét leíró jogi normák tartalmától is függ. Amennyiben az alperes hatáskörében eljárva nem hozhat olyan rendelkezést, amely a felperes valamely megsértett anyagi jogát reparálni, vagy ehhez kapcsolódó igényét orvosolni képes, akkor a továbbiakban felperesnek egyértelműen meg kell határoznia azt a direkt oksági kapcsolatot, amelynek konklúziója, hogy az alperes döntésének érdemi vitathatósága (kereshetőség) nélkül a felperes joga vagy jogos érdeke közvetlenül sérül.
 
Amennyiben az eljárási indokkal támadott közjogi aktus közvetlenül nem képes a fentiek szerint anyagi jogi joghatást kifejteni felperesre, akkor az eljárási jogszabálysértés - kereshetőség hiányában - nem értékelhető.”
 
Tudom, hogy ez durva volt - elnézést. Mérnökemberként az egyszerű logikai összefüggésekhez szoktam, így megpróbálom ezen keresztül megvilágítani:
A Pp. 327. § (1) sorolja fel, hogy egy közigazgatási határozat ellen kik jogosultak pert indítani:
 
"a) aki a felülvizsgálandó közigazgatási határozat alapjául szolgáló eljárásban ügyfél volt vagy az ügyfél jogállása illette meg,
b) akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási határozat közvetlenül érinti."
 
A Pp. 3. § (1) szerint pedig:
 
"A bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. ilyen kérelmet - ha törvény eltérően nem rendelkezik - csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő."
 
Mérnöki nyelven: annak van kereshetőségi joga, akire nézve a fenti két jogszabályhely "és" kapcsolata érvényesül. Csak arra lennék kíváncsi, mit ér valaki a Pp. 327. § szerinti perindítási jogával, ha a fentiek szerint nincs kereshetőségi joga? Ugyanis ilyen helyzet szerintem elméletben sem állhat elő, mert akkor úgy jár, mint mi.
 
A felperes azt kívánta bizonyítani, hogy mind a Pp. 327. § (1) a), mind a b) követelményeinek megfelel. Egyrészt ügyfél volt az eljárásban, mert megfelelt a Psztv. szűkített ügyfélfogalmának is azáltal, hogy a határozat közvetlenül beavatkozott a közte és az alapkezelő között létrejött szerződés feltételeibe, másrészt azzal kívánta bizonyítani a jogos érdekét, hogy tételesen levezette és iratokkal bizonyította azt, hogy a határozat milyen összegű kárt okozott neki azáltal, hogy a felfüggesztés miatt nem jutott a befektetéséhez és a határozat intézkedése miatt az leértékelődött. Ez utóbbi egyszersmind a Pp. 3. § (1) szerinti érdekeltséget is igazolni hivatott.
 
A PSZÁF álláspontja szerint a bizonyított többmillió Ft összegű kár nem elegendő sem az érdekeltség, sem az érdeksérelem igazolására, azaz a felperes nem mutatta be, hogy a "vitatott közjogi aktus hogyan képes közvetlenül jogát vagy jogos érdekét alakítani". (Nem tudom, mi lehet ennél közvetlenebb érdekeltség?) 
A bíróság most is a PSZÁF álláspontját osztotta. Arra a felvetésre, hogy akkor hol van a jogorvoslat, mint alkotmányban garantált alapjog lehetősége, az a válasz, hogy mindenki külön-külön indítson kártérítési pert államigazgatási jogkörben okozott kár címén a PSZÁF-fal szemben.
 
Érdekes javaslat... Kicsit elgondolkodtam ennek a következményein:
  • Azon túl, hogy persze telik az idő, ebből az következik, hogy egy per helyett sokszáz vagy sokezer perben külön-külön kell majd sok bíróságnak megítélni a határozat jogsértő vagy jogszerű voltát, mint a kárigény jogalapját. Ráadásul ezek polgári ügyszakos bíróságok lesznek a közigazgatási ügyszakos helyett - tehát nyilvánvalóan kevésbé otthonosak a közigazgatási határozatok jogszerűségének elbírálásában. De hát miért lenne ez baj :) Végül is a közigazgatási bíróság nem tartotta magát illetékesnek az érdemi vizsgálatra... Így aztán annak is tág tere lesz, hogy azonos jogalapú ügyekben különböző ítéletek szülessenek.
  • A Ptk-nak az államigazgatási jogkörben okozott kár  megtérítésére vonatkozó 349. § (1) bekezdése szerint ennek csak akkor van helye, ha a károsult a rendes jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette. Ebből következhet, hogy az ilyen perben majd éppen az lesz az elutasítás indoka, hogy a károsult nem támadta meg a közigazgatási határozatot (tudjátok: károsult az, akinek ebben az ügyben nincs kereshetőségi joga...). "Van sapkája - nincs sapkája.."

Szóval csak azzal tudom zárni ezt a bejegyzést is, mint a múltkor: Gratulálok Jogállam!

Szólj hozzá!

Címkék: jog bíróság jogállam pszáf kereshetőségi kárigény

A befektetők "információs forradalmáról"

2009.05.04. 22:38 nyugdijas64

Gordos Péter barátunk igen tanulságos felmérést készített a napokban a KÖSZ regisztrált tagjainak "korfájáról". Ebből kiderült, hogy a több mint 1060 tag átlagéletkora 51,6 év, a 60 éven felüliek aránya 30,8 %, az 50 éven felüliek aránya pedig 56,6 %. Ebben nincs semmi meglepő. Hiszen a KÖSZ a pórul járt befektetők civil szerveződése. Befektető pedig - néhány lottómilliomos, feltalálózseni, gazdag örökös és bűnöző kivételével - többnyire olyan emberekből lesz, akik évtizedek munkájának eredményeként tudtak összehozni annyi megtakarítást, hogy abból már befektetésre is juthat. Nekem viszont minderről egy másik felmérés jutott eszembe, amely egyebek között március 24-én a hvg-ben jelent meg. Ezt az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) készítette a közelmúltban és az Informatikai Érdekegyeztető Fórum legutóbbi tájékoztatóján ismertették. Ebből kiderül, hogy Magyarországon jelenleg 4 millió 50 év feletti ember él, de ezeknek csak 16 %-a, a nyugdíjas korúaknak pedig csupán 4 %-a internetezik! Ezeket az adatokat összevetve az előző felmérés adataival érdekes eredmények adódnak:

Ha abból indulunk ki, hogy a KÖSZ korösszetétele megegyezik a magyar befektetői társadalom átlagával (már pedig miért ne így lenne), akkor az összes befektető 9 %-a, de ha csak a nyugdíjasokat vesszük figyelembe, ebből számítva csak 1,2 %-a használja az internetet! Miért fontos ez? Hát azért, mert - ahogy már ebben a blogban is többször foglalkoztam ezzel - a hatályos tőkepiaci törvényünk (Tpt.) előírásai szerint elegendő, ha az alapkezelők az interneten közzéteszik közleményeiket és szabályzataikat. Ezen túl a befektető csak akkor jut (finoman szólva is kétséges) információhoz, ha rendszeresen eltotyog a bankba, és megkérdezi, mi újság? Tudjátok: ez ugyanaz a bank, amelyik havonta legalább egyszer, de - számlája válogatja - akár sűrűbben is kéretlenül küldi postán a jobbnál jobb befektetési- és hitelajánlatait - szép színesben. Csak éppen a fontos dolgokat nem küldi - ráadásul törvényesen.  Ha viszont - mint mostanában sűrűn - a befektetők holmi átverésről, félrevezetésről, nem kielégítő tájékoztatásról papolnak, a bankok felháborodva tiltakoznak: ők mindenben a törvény szerint jártak el!

Végül is igazuk van. A nyugdíjasnak van elég ideje bankba járni, nem?

A fenti számok még egy szempontból tanulságosak: sokáig kerestük a magyarázatot arra, miért nem regisztrálnak többen a KÖSZ oldalán. A magyarázat adott: akik regisztráltak, azok jelentik a 9, illetve az 1,2 %-ot.  A többiek meg vessenek magukra (?)

Ha a PSZÁF helyt ad a KÖSZ részvételi szándékának a felügyelet Fogyasztóvédelmi Munkacsoportjában, az elsők között ezeknek az alkalmatlan közzétételi szabályoknak a megváltoztatását fogom kezdeményezni - amint ezt már megtettük az Országgyűlés Pénzügyi- és Költségvetési Bizottságának benyújtott törvénymódosítás tervezetében - vajon mi lett a sorsa ?

7 komment

Címkék: internet kösz ittk

Vihar a pohár vízben - azaz kis magyar médiakörkép - happy- enddel

2009.04.25. 11:12 nyugdijas64

 

Igazság szerint azért vártam ennek a történetnek a közreadásával, mert szerettem volna a bizonytalan vég helyett legalább részleges happy end-ről beszámolni. De az idő halad, és régi népi igazság, hogy "a vasat addig kell ütni, amíg meleg". Lássuk tehát:

E hét szerdán (április 22-én) felhívott egy újságíró a Világgazdaság c. napilaptól azzal, hogy a szokásos módon cikket készítenek az ingatlanalapokról és ebben a befektetők véleményét is szerepeltetnék, ezért telefonon interjút kért - ugyancsak a már megszokott módon. Az újságíró felkészült volt az ügyben, ezért főként arról kérdezett, igaz-e a hír, hogy a befektetők perekre készülnek és ha igen, hol tartanak ezek. A mintegy tíz perces interjúban szóba kerültek a PSZÁF ellen már folyamatban lévő közigazgatási perek is. Az igazsághoz híven adtam tájékoztatást ezekről is, megemlítve, hogy mivel érvel a PSZÁF, hogy két per van folyamatban, amelyek közül az egyikben április 17-én a bíróság első fokon a PSZÁF-nak adott igazat, a másikban még nincs döntés, és hogy miért nem értünk egyet a bíróság döntésével (részletesebben erről az április 17-i "Tudósítás jogállamból - I. rész" c. bejegyzésemben írtam). Aki ebben a szakmában kicsit is jártas, az tudja, hogy egy ilyen interjúnak csak kis része jelenik meg a cikkben, amely mindig előre kötött terjedelmű. Az újságíró kérésemnek és a szokásnak megfelelően még szerda délután e-mailen elküldte jóváhagyásra a cikknek az én interjúmon alapouló részét, amelyet csekély pontosításokkal visszaküldtem. Ennek megfelelően jelent meg az április 24-i Világgazdaság nyomtatott és online számában a cikk "Formálódó pertársaságok" címmel. Ebben egyebek között a következő olvasható:

"Az alapkezelők ellen beadandó kereset előtt magánszemélyek - köztük Hajdú - közigazgatási pert is indítottak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellen annak november 7-i határozata miatt. A kezdeményezők szerint az ingatlanalapok felfüggesztéséről szóló döntés több ponton is jogszabályt sértett, és azt szeretnék elérni, hogy a bíróság azt hatályon kívül helyezze. Hajdú szerint a PSZÁF jogi védekezését főként arra építi, hogy a kifogásolt határozatot csak az az által érintett alapkezelők támadhatnák meg, ez az érvelés azonban Hajdú szerint elfogadhatatlan, hisz az alapkezelőknek nem áll érdekükben tiltakozni a döntés ellen, ha pedig más nem teheti ezt meg, akkor sérül az alkotmányban biztosított jogorvoslati lehetőség."

A fentiek minden szaváért természetesen vállalom a felelősséget. Bár régi motoros vagyok, arra nem számítottam, hogy a cikk olyannyira felébreszti a PSZÁF szóvivőjének, Binder István úrnak a haragját, hogy még aznap reggel az MTI-n keresztül teszi közzé, hogy "a per során a Fővárosi Bíróság a Felügyelet álláspontját osztotta, elfogadta a PSZÁF jogi érvelését, és ez alapján elutasította a beadványozó magánszemélynek és a perbe beavatkozó egyéb magánszemélyek, köztük Hajdú Miklós álláspontját is. Az első fokú ítélet fellebbezéséről a szóvivőnek még nem volt tudomása." A hír - amiben sok egyébről is szó volt - azzal a nem kicsit bulváros címmel jelent meg, hogy "Pert nyert a PSZÁF az ingatlanalapok felfüggesztése ügyében".

Természetesen a szóvivő úr szavai is egytől-egyig helytállóak. Csakhogy itt jutunk el a hazai médiatájékoztatás "sajátosságaihoz". Merthogy nem mindegy, hogy egy hír a nemzeti hírügynökség szerepét betöltő MTI-nél, vagy máshol jelenik meg. (Tetszik tudni: ez az az MTI, amelyik a károsultak érdekeit képviselő civil szervezet- a KÖSZ - egyetlen közleményét sem volt hajlandó eddig közzétenni. És az még csak rendben is lenne, hogy egy állami hatóság - a PSZÁF - közleményei természetesen megjelennek ott, de például a múlt héten az alapkezelők érdekeit képviselő - ugyancsak civil - szervezet, a BAMOSZ kürtölte ilyen módon világgá, hogy minden rendben van az ingatlanalapok körül...)

Mivel a médiák jelentős részben az MTI híreiből élnek, lett is pillanatokon belül nagy felfordulás! Legalább öt média (pl. Napi Gazdaság, vg.hu, origo.hu, privátbankár.hu, ebroker) vette át a közleményt a fenti címmel, nem kis riadalmat okozva a KÖSZ tagjai között (is). Ami ebből jól látszik: megjelent egy korrekt cikk egy újságban, ami -egyébként szándékomtól eltérően - felingerelte az állami behemótot, akinek hangját aztán sokkal több helyről visszhangozták. Ráadásul a cím - bár nem tartalmaz valótlanságot - finoman szólva is félrevezető. Merthogy néhány dolog nem szerepel a közleményben, úgymint:

  • hogy még egy per van folyamatban ugyanebben az ügyben, tehát finoman szólva sem lehet lefutott meccsről beszélni (feltehetően az újságíró is ezért nem tartotta lényegesnek az első ítéletről tudósítani),
  • hogy nincs még írásbeli ítélet, tehát a fellebbezés még szóba sem jöhet (de természetesen megtörténik, amennyiben a második per is az elsőhöz hasonlóan zárul),
  • hogy a bíróság nem vizsgálta a megtámadott határozat jogszerűségét, csupán azt mondta ki - jogállamunk nagyobb dicsőségére - hogy a felperes befektetőnek nincs perindítási joga.

Szóval engem ez (is) a jereváni rádió esetére emlékeztet (tudjátok: nem ott, nem úgy, stb.).

Mindenesetre még csütörtökön a következő kiegészítés közzétételére kértem az MTI-t:

"Tisztelt Szerkesztőség!
 
A mai napon több média az MTI-re hivatkozva adott tájékoztatást „Pert nyert a PSZÁF az ingatlanalapok felfüggesztése ügyében” címmel. Mivel az ügyben idézett szóvivő név szerint rám hivatkozott egy ma megjelent interjú alapján, és mivel a közlemény megítélésem szerint alkalmas arra, hogy valós tényeket hamis színben tüntessen fel, a személyes érintettség okán kérem, szíveskedjenek az alábbi kiegészítést is közzétenni:
 
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője április 23-án arról tájékoztatta az MTI-t, hogy első fokon a PSZÁF nyerte meg azt a pert, amelyet egy magánszemély indított az ingatlanalapok forgalmazásának felfüggesztését elrendelő tavaly novemberi határozat ellen. A perben beavatkozóként részt vevő Hajdú Miklós ehhez hozzáfűzte, hogy egyrészt a szóban kihirdetett ítéletet írásban még nem kapták meg, de mindenképpen fellebbezni kívánnak, másrészt ugyanebben az ügyben egy másik per is folyamatban van, és ebben még első fokú határozat sem született. Félreértésre adhat okot az is, hogy a szóvivő tájékoztatásából úgy tűnhet, mintha a bíróság a határozatot jogszerűnek ítélte volna, pedig az ítélet csak azt állapította meg, hogy a felperes és a beavatkozók nem voltak jogosultak a per indítására, tehát a határozatot érdemben nem vizsgálta. A felperesek nem értenek egyet azzal, hogy az ítélet szerint az érintett befektetők egyáltalán nem élhetnének jogorvoslattal.”
 
 
Szíves intézkedésüket előre is köszönöm."
 
Hát innen kezdve vagyok bizonytalan a végkifejletben. Ugyanis a hírre a megjelölt címmel rábukkantam csütörtökön 17:15 órai közzétételi idővel az mti-eco portálon. Az időpontból arra következtetek, mintha a fenti kérésem teljesült volna. Sajnos a hír szövegéhez pénteken nem tudtam hozzájutni, mert ez a portál regisztrációhoz kötött, csak előfizetők számára elérhető. Többszöri próbálkozásom (és Jóska barátom segítsége)  ellenére nem tudtam regisztrálni. Végső elkeseredésemben tegnap este e-mailen kértem az MTI-től a szöveg megküldését, amit bizonyára megtesznek majd. Ezért ez a bejegyzés most itt végződik. De ígérem, hogy ha hozzájutok a szöveghez, visszatérek ide. Persze ha így is lesz, már nem változtat azon, hogy a jereváni rádióra hajazó cím és tartalom számos helyen megjelent és nincs illúzióm afelől, hogy a kiegészítést nem fogják ilyetén sietséggel átvenni az említett médiák.
 
És ahogy ígértem, visszatérek: április 30-án az elküldött megrendelésemre (1000,- Ft :)megérkezett az MTI-től a kiegészített és korrigált hír. Mivel ez - nem túlzás - történelem, a maga egészében ide másolom:
 
 
Interdata fejléc: VX0001 4 150 MTIZ0141
Om Fejléc: kiad bga0141 haz/gaz bps/ech/eci/sng/taj
Kiad sor: 04/23/2009 17:19:21
 
Rövid Cím: Pert nyert a PSZÁF az ingatlanalpok felfüggesztése ügyében -
           FRISSÍTETT (Új: Hajdú)
Ld:     Budapest, 2009. április 23., csütörtök (MTI) - Első fokon a
    Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nyerte meg a
    Fővárosi Bíróságon azt a pert, amelyet egy magánszemély indított az
    ingatlanalapok forgalmazásának felfüggesztése miatt - mondta el
    Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek csütörtökön.
Hír:
A szóvivő a Világgazdaságban megjelent cikkre reagált, amelyben
 
Hajdú Miklós, a bejegyzés alatt álló Banki Károsultak Önvédelmi
Szövetségének képviselője elmondta, hogy öt-hét alapkezelő ellen
indítanának pert az egyesület szervezésében az ügyfelek a hazai
ingatlanalapok novemberi felfüggesztését követően elszenvedett károk
miatt. A szervezet honlapján eddig 1.100 befektető regisztrált,
közülük április elejéig nagyjából kétszázan fogalmaztak meg
összegszerű kárigényt, amelyek együttesen 150-200 millió forintra
rúgnak.
 
    Az alapkezelők ellen beadandó kereset előtt magánszemélyek -
köztük Hajdú Miklós - közigazgatási pert is indítottak a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellen annak november 7-i
határozata miatt. A kezdeményezők szerint az ingatlanalapok
felfüggesztéséről szóló döntés több ponton is jogszabályt sértett,
és azt szeretnék elérni, hogy a bíróság azt hatályon kívül helyezze.
 
    Binder István hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Bíróság a per során
a felügyelet álláspontját osztotta, elfogadta a PSZÁF jogi
érvelését, és ez alapján elutasította a beadványozó magánszemélynek
és a perbe beavatkozó egyéb magánszemélyek, köztük Hajdú Miklós
álláspontját is. Az első fokú ítélet fellebezéséről a szóvivőnek még
nem volt tudomása.
 
    Emlékeztetett Binder István arra is, hogy az ingatlanalapok
forgalmazásának felfüggesztése nem egyedi, magyar intézkedés,
hasonlóra volt példa - és van ahol jelenleg is érvényben van -
Németországban és Spanyolországban is. Elmondta: a felügyelet
tájékoztatta az ingatlanalapok jegytulajdonosait a témában honlapján
közzétett, kérdések és válaszok címmel.
 
    A perben beavatkozóként részt vevő Hajdú Miklós ehhez
hozzáfűzte, hogy egyrészt a szóban kihirdetett ítéletet írásban még
nem kapták meg, de mindenképpen fellebbeznek. Ugyanebben az ügyben
egy másik per is folyamatban van, és ebben még első fokú határozat
sem született. Félreértésre adhat okot szerinte az is, hogy a
szóvivő tájékoztatásából úgy tűnhet, mintha a bíróság a határozatot
jogszerűnek ítélte volna, pedig az ítélet csak azt állapította meg,
hogy a felperes és a beavatkozók nem voltak jogosultak a per
indítására, tehát a határozatot érdemben nem vizsgálta. A felperesek
nem értenek egyet azzal, hogy az ítélet szerint az érintett
befektetők egyáltalán nem élhetnének jogorvoslattal - közölte Hajdú
Miklós az MTI-vel.
 
    A felfüggesztés mellett azt követően döntött a PSZÁF, hogy az
ingatlanalapok likvid eszközállománya 2008. szeptember 29. és
november 7. között több mint 100 milliárd forinttal mérséklődött, és
egyes alapok likvid eszköz aránya a törvényben előírt 15 százalékos
szint alá esett. Tavaly összesen 213,5 milliárd forint tőkét vontak
ki a befektetők az ingatlanalapokból. Ebben nagy szerepe volt annak,
hogy a bankok a bizalmi válság miatt befagyott bankközi piac és a
kockázati prémiumok megemelkedése miatt betétgyűjtéssel próbálták
forrásszükségletüket kielégíteni, a befektetők pedig a magas akciós
kamatok következtében átpártoltak hozzájuk.
 
    Mivel a folyamatos tőkekivonás likviditási gondokat okozhatott
volna, a felügyelet 2008. november 10-én 10 forgalmazási napra
felfüggesztette a nyíltvégű ingatlanalapok, ingatlanalapokba fektető
alapok kereskedését. A visszaváltási megbízások során addig
alkalmazott T+3 napos teljesítést T+90 forgalmazási napra
módosították a nyilvános alapok esetében, továbbá a tőkepiaci
törvény (Tpt.) módosításával megteremtették a lehetőséget arra, hogy

a nyíltvégű ingatlanalapok zártvégű alapokká alakulhassanak.

Látjátok a fehér füstöt? 

 
 

 

 

2 komment

Címkék: média mti per pszáf ingatlanalapok

A PSZÁF kivizsgálta...

2009.04.22. 12:48 nyugdijas64

Még januárban írtam egy beadványt a PSZÁF-nak, amelyben kértem, hogy rendkívüli felügyeleti ellenőrzés keretében vizsgálja meg a Raiffeisen Ingatlanalap alapkezelőjének, ingatlanértékelőjének és forgalmazójának ténykedését, amelyekről egyebek között ebben a blogban is sokszor esett már szó. Nagypénteken a nyuszi (helyett a postás) meghozta a választ, aminek lényeges részét idézem:

"Panasza kivizsgálása során a fent említett Társaságok által nyújtott tájékoztatást is figyelembe véve megállapítottam, hogy azzal kapcsolatban nem bizonyítható, hogy a panaszolt tevékenysége, magatartása vagy gyakorlata megsértette volna a Psztv. 4. §-ában meghatározott szervezetek és személyek működésére és tevékenységére vonatkozó jogszabályok, a Felügyelet határozatai, a Psztv. 4. §-ában meghatározott szervezet, illetve személy belső szabályzata vagy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. tv. rendelkezéseit."

A Felügyelet a levélhez mellékelte az Alapkezelő és az Ingatlanértékelő által végzett vizsgálatról készült jelentéseket. Mit mondjak, tanulságosak.

Most csak egy dologra térek ki: A beadványban kifogásoltam azt a bikkfanyelven írt érthetetlen szöveget, amely az ingatlanalapok visszaváltási határidőit (lenne) hivatott ismetetni. Ezt már kritika tárgyává tettem a 2009. január 29-i "Tisztességes tájékoztatás - Raiffeisen módra" c. bejegyzésemben is. Lássatok csodát! Erre a kifogásra az Alapkezelő válasza: "A módosított tájékoztató és kezelési szabályzat a visszaváltási megbízások teljesítésének határidejére a PSZÁF által előírt szöveget tartalmazza".

Tetszik érteni? Az a PSZÁF írta elő az érthetetlen szöveget, amelyik még azt sem volt hajlandó soha elismerni, hogy a T+90 forgalmazási napos visszaváltási határidőre való átállásra ők utasították volna az alapkezelőket! (Erről részletesen írtam a "Csiki-csuki PSZÁF-módra" c. február 9-i bejegyzésemben.)

Csak arra lennék kíváncsi, mikor és milyen módon írta elő ezt a szöveget a PSZÁF? Az elhíresült november 7-i határozatban - és annak nem nyilvános indokolásában - ugyanis ilyennek nyoma sincs ugyanúgy, mint a PSZÁF honlapján fellelhető ú.n. "vezetői körlevelekben". Vagy van olyan titkos állami irányítási eszköz, amelyről nem tudunk? Esetleg a Raiffeisen Alapkezelő álnok módon nem igazat írt és csak a PSZÁF rossz hírét akarja kelteni? De akkor a PSZÁF a nekem küldött levelében miért nem határolódik el ettől?

Szóval vannak még kérdéseim... 

 

Szólj hozzá!

Címkék: vizsgálat raiffeisen pszáf

süti beállítások módosítása