Igazából az itt következőket még március 11-én, azaz az új Alkotmány normaszövegének nyilvánosságra kerülésekor írtam. Azonban az írást felajánlottam közlésre a Népszabadságnak azzal, hogy ha nem érdekli őket, szíveskedjenek mielőbb szólni. Nagy N. Péter rovatvezető hamarosan válaszolt is és jelezte, hogy az írás pár napon belül megjelenik. Azóta sok nap telt el és az ebben az írásban is taglaltakat boncolgató számos más írás is megjelent a lapban. Úgyhogy már nem sok reményt látok arra, hogy ott megjelenjen, mert lassan elcsépeltté válik a mondanivalója. Bizonyára más, nagyobb nevek beelőztek… Ezért már nem tartom magam ahhoz az íratlan szabályhoz, hogy nem hozom nyilvánosságra a másnak elígért gondolataimat.
Nem számítom magam az Alkotmánybíróság feltétlen hívének – és erről szerintem ennek a blognak jó néhány korábbi bejegyzése is tanúskodik. Azonban az egyetlen megkérdőjelezhetetlen tudású és független intézménynek tekintettem, ahol az elfuserált, torz jogszabályok ellen orvoslásra lehetett találni. Jómagam vegyes mérleggel dicsekedhetek: az AB létrejötte óta hat utólagos normakontrollra irányuló beadványt intéztem az AB-hoz, amelyek közül háromnak helyt adtak, hármat el- vagy visszautasítottak. (A helyt adó határozatok mindegyike Sólyom László elnökségi idejéhez kötődik.)
A február 14-i bejegyzésemben („Az új alkotmány elé”) már leírtam, hogy az akkor még csak koncepció szintjén ismert alkotmányozás egyik célja az Alkotmánybíróságnak (AB), mint – szerintem legalábbis – a jogállamiság talán utolsó őrének végleges kiiktatása, parkoló-pályára küldése lesz. Sajnos a normaszöveg ismeretében azt kell mondanom, hogy igazam lett, aminek egyáltalán nem örülök. A most megismert Alkotmány-tervezet erre vonatkozó passzusaiból világosan kitűnnek az ezt célzó elemek:
· Hiába nyilatkozták a Fidesznek a folyamatban kulcsszerepet játszó emberei (köztük is legtöbbször Gulyás Gergely), hogy az AB visszakapja a tavaly ősszel megnyirbált hatásköreit, erről szó sincs. A normaszövegben szó szerint bennmaradtak azok a korlátozások, amiket a tavalyi alkotmánymódosítás iktatott be, és amelyek gyakorlatilag kizárják azt, hogy az AB a költségvetésre kihatással lévő bármely gazdasági tárgyú jogszabályt vizsgálat tárgyává tegye. Vagyis továbbra sem vizsgálhatja az AB ezeket a jogszabályokat például olyan szempontból, sértik-e a tulajdon védelméhez fűződő alkotmányos jogokat. Ez annak a tükrében különösen riasztó, hogy bízvást állítható: az AB-hoz intézett, utólagos normakontrollra irányuló beadványok nagy többsége a gazdasági tárgyú jogszabályokra vonatkozott (ha a más szintet képviselő önkormányzati rendeleteket nem számítjuk).
· Ennél is lényegesebb, hogy az AB-hoz fordulás jogát a tervezet csak az államszervezet szereplőinek (országgyűlési képviselők, köztársasági elnök, kormány, bíróságok) kiváltságául teszi lehetővé, az utólagos normakontrollt pedig ezek közül is lényegében csak a bíróságok és az országgyűlési képviselők legalább egynegyede számára (annak lehetősége, hogy a Kormány utólagos normakontrollt kezdeményezne, szerintem a nullával egyenlő és életszerűtlen). Ebben a tekintetben a normaszöveg még az előzetesen kommunikáltnál is hátrább lép. Korábban számos „alkotmányozó” azt állította, hogy az utólagos normakontrollt csak annyiban szűkítik, hogy ilyen tárgyú indítvánnyal csak az fordulhasson az AB-hoz, aki indokolja, hogy a jogszabály vélelmezett alkotmányellenessége milyen módon sérti az érdekeit. Ehhez képest a tervezet a természetes személyek, civil szervezetek számára semmilyen – korábban őket megillető – lehetőséget nem tartalmaz . A tervezetben szereplő alkotmányjogi panasz intézménye korántsem helyettesíti a normakontrollra irányuló közvetlen indítványt, mert az előbbi feltétele – Gulyás Gergely legutóbbi nyilatkozata szerint – a jogerős bírói ítélet lenne, tehát egy fajta olyan rendkívüli perorvoslat lenne, ami nem bír halasztó hatállyal a végrehajtásra. Az sem hihető, hogy ezt a kalodát az AB-ra vonatkozó sarkalatos törvény nyitja majd meg, merthogy az kizárólag az AB „hatáskörének, szervezetének, működésének” részletszabályait fogja tartalmazni – azaz az illetékességi szabályokat nem!
A fentiekből csak az következik, hogy az alkotmányozók – már eddig is sejthető – szándéka szerint az AB-t egyfajta „biodíszlet-szerepre” kívánják kárhoztatni, amelynek fő feladata az előzetes véleményezés, azaz a törvényhozó hatalom legitimálása, felelősségének megosztása.
A tervezetből az is világossá vált, hogy a közelmúlt „intézmény-foglalásai” korántsem ad hoc jellegűek voltak, hanem egy jól átgondolt folyamat építőkövei. A Költségvetési Tanács (KT) elfoglalásának célja számomra most vált világossá. Ugyanis az új Alkotmány-tervezet szerint a köztársasági elnök a KT asszisztenciájával szélnek eresztheti az Országgyűlést akkor, ha az előbbi megmakacsolja magát és nem adja hozzájárulását a költségvetés tervezetéhez azért, mert az ő számításaik szerint a tervezett költségvetés túllépi az Alkotmányban foglalt adósságküszöböt. Ehhez pedig elég lehet azt állítani, hogy a költségvetés tervezetének kidolgozása során például rosszul becsülték meg a gazdasági növekedést. Ezt az a KT teheti, amelynek már nincs szakmai apparátusa, viszont egyértelműen politikai kinevezettek alkotják, ahol már most is a kormányzó párt emberei vannak többségben, de mondjuk 2013-tól, amikor a most regnáló jegybankelnök mandátuma lejár, borítékolhatóan még inkább így lesz. Ennek igazán akkor lehet veszélye, ha például a 2014. évi választásokat nem a most kormányon lévő pártok nyerik.
Azt gondolom, minden jogász a fejét fogja a tervezet szerkesztési elveit látva. Fel nem foghatom, mi volt a célja annak, hogy a Hitvallást (lánykori nevén preambulumot) követő „Alapvetés” cikkelyeinek jelölése betűkkel, az azt követő „Szabadság és felelősség” cikkelyeinek jelölése római számokkal, az azt követő fejezetek cikkelyeinek jelölése arab számokkal történt. Tessék elképzelni egy, az Alkotmányra hivatkozó beadványt: eddig egyszerűen a felhívott paragrafus és bekezdés számára lehetett hivatkozni, míg ezentúl szép hosszan le kell írni az adott fejezet címét minden hivatkozáshoz.
Zárszóként még egy gondolat: Én nem sok hasonlóságot találtam az országgyűléshez tavaly december 20-án benyújtott koncepció és a normaszöveg tervezete között – még szerkesztési szempontból sem. Azt is kiáltóan aránytalannak érzem, hogy a koncepció kidolgozására és vitájára annak az időnek a sokszorosát szánták, mint amennyit magának az Alkotmány tervezetének a kidolgozására (v.ö. Szájer József iPad-ja). Lehet, hogy az előző volt a népnek szóló cirkusz?
